Kezdőlap Hírek PanniCake csodatortái 20 négyzetméteren születnek

PanniCake csodatortái 20 négyzetméteren születnek

665
0
Kép: PanniCake
Hirdetés:

A PanniCake előtt Anna rendezvényszervező volt, illetve egy online reklámügynökségnél dolgozott, ezzel párhuzamosan pedig lelkesen sütötte a tortákat a családi minden tagjának szülinapjára. Aztán egy álláskeresős időszakban a hétvégére eső születésnapok miatt sehogy sem tudott az aktuális próbafeladatra koncentrálni, csak arra, hogy milyen tortákat készít majd. Ekkor már valószínű volt, hogy inkább ebbe az irányba kellene mozgolódni.

És így is tett, most pedig egy OKJ-s tanfolyammal, és 3 különböző cukrászatban szerzett tapasztalattal a zsebében immár saját műhelyében süti a szebbnél szebb és persze finomabbnál finomabb tortákat! Kezdetben persze nem ez volt a terv; a saját műhely és márka egy nagyon távoli elképzelés volt csak, inkább arra koncentrált, hogy olyan helyeken képezhesse magát a gyakorlatban, ahol minden munkafolyamatban részt vehet. „A nagyobb cukrászatoknál sokszor úgy áll össze egy torta, hogy mindenki csak egy-egy részt csinál belőle: valaki csak piskótát süt, más csak krémet készít, megint más pedig csak díszít” – mondja erről – “Abban biztos voltam, hogy nem ilyen helyen szeretnék dolgozni.”

PanniCake tortakóstoló a Bródy Studióban
Kép: PanniCake

Eredetileg szívesen maradt volna valahol alkalmazottként is, de a gyakorlati tapasztalatok gyűjtögetése során egyre erősebben jelent meg a saját, önálló márka terve is. „A műhelyt illetően maga a megvalósítás és a különféle szabályozásoknak való megfelelés a könnyebb rész, ami viszont nagyon nehéz, az annak kiderítése, hogy pontosan mik is ezek a szabályozások” – emlékezik vissza a kezdetekre, amikor a területileg illetékes NÉBIH kapcsolattartó hozzáállása is sokat segített. Emellett a család és a barátok támogatása is fontos volt, hiszen sokszor bukkant fel váratlan akadály. Jelenleg 20 négyzetméteren tevékenykedik, ennyi helyen is kényelmesen lehet tehát minden előírást betartva csodatortákat alkotni.

A PanniCake márka hivatalos bemutatkozása egy pazarul megszervezett és lebonyolított esti tortakóstoló esemény volt a Bródy Studióban, ahol nap közben egy fotózás is zajlott. Itt a torták mellett Sitku Bernadett divattervező csodálatos ruhái voltak a főszerepben, és igazán különleges fotók születtek. A képekben azóta sincs hiány, Anna a márka Instagram oldalán rendszeresen megmutatja a legjobban sikerült alkotásokat. Bár a növekvő speciális igények miatt a különféle mentes torták között cukormentesek is találhatók, fogyókúrázóknak azért nem ajánlatos elmélyedni a PanniCake insta oldalban.

PanniCake loves Berbloom fotók: Födémesi Csaba

A mentes torták közül az eddigi legérdekesebb kívánság egy immun protokoll torta volt, amihez az alapot egy korábban már bevált vegán torta receptje adta, de még ebben is voltak olyan hozzávalók, amiket mással kellett helyettesíteni. Ilyen esetekben néha olyan hozzávalókat is be kell vetni, amikkel alapesetben nem dolgozik, de Anna azt mondja, hogy az ilyen helyettesítések alapos utánjárás esetén nem nagyon okoznak problémát.

A legtöbb dolog amúgy pont úgy zajlik a műhelyben is, ahogy otthon történne, nincsenek olyan különleges eszközök, amiket otthon ne lehetne kis gyakorlás után ügyesen használni bárkinek. A legnagyobb különbség a sütő mérete, hiszen a határidős munkák esetén egyáltalán nem mindegy, hogy egy, vagy három körben sikerül mindent elkészíteni, ehhez pedig meglehetősen méretes sütőre van szükség.

Kinézetre a legérdekesebb tortája egy baconnek álcázott – természetesen édes – finomság volt, de ezen kívül is rengeteg meglepő, vagy épp meseszép alkotás látható az Instagram oldalán, amit a szép torták rajongóinak szinte kötelező alaposan átnézni – de ahogy már említettük, fogyókúrázóknak csak óvatosan!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

PanniCake (@pannicake.cake) által megosztott bejegyzés,

Hirdetes:
Vájling.hu Webáruház