A babfőzelék elsősorban téli étel, de mi bevalljuk őszintén, hogy nyáron is szeretjük készíteni. Önmagában is laktató fogás, könnyű leves után pedig ideális másodikfélének.
Sok formában fogyasztják a babot, – közismertebb nevén a paszulyt – készülhet belőle leves, főzelék, gulyás vagy tört paszuly. Ráadásul azon zöldségek közé tartozik, amit általában mindenki szeret – legalábbis mi biztosan, így télen-nyáron szívesen fogyasztjuk
A babnak egyébként is számos kedvező élettani hatásáról beszélhetünk, például rostban kifejezetten gazdag, amely jótékony hat az emésztésre, de B1 vitamin tartalma is kiemelkedő, amely szükséges többek között a megfelelő szénhidrát anyagcseréhez, az idegek és a szív megfelelő működéséhez. A bab ráadásul egy fehérjében gazdag zöldség, így annak, aki nem fogyaszt húst, kifejezetten ajánlott.
Sült sertéscomb szeletekkel vagy füstölt-főtt csülökkel szokás tálalni, ám ha könnyebbre vágyunk, próbáljuk ki valamelyik zöldségfasírttal – így kifejezetten egészséges fogást kapunk.
A babot bő vízben feltesszük főni, a forrástól számítva 10-15 perc múlva leszűrjük. Közben forralunk másik főzővizet, ebből felöntjük annyival, amennyi ellepi, így a bab nem edződik meg, és elkerüljük a felfújódást.
Babérral, sóval ízesítjük, puhulásig csendesen főzzük.
Közben az olajból és lisztből világosbarna rántást készítünk, amelyben megdinszteljük a vöröshagymát, majd a fokhagymát is.
A tűzről levéve meghintjük pirospaprikával, beleöntjük a tejfölt, és kb. 1 dl hideg vizet. Simára keverjük, és a főzelékbe keverjük (nem lesz csomós, és nem kell kétszer kikeverni a tejföl miatt).
Újraforrásig kevergetjük, néhány percig takarékon együtt forraljuk ha sűrűnek találjuk, kevés vízzel hígítjuk.
Közben a cukorral, ízlés szerint sóval, borssal, és az ecettel ízesítjük.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…