Cupákos

Ételek, amik újramelegítve a legjobbak

Felmelegítve csak a töltött káposzta jó, tartja a mondás, pedig ez de nem igaz! Vagyis, hogy pontosítsunk a töltött káposzta mellett, akad még étel rendesen, amiket nyugodtan fogyaszthatunk többszöri felmelegítés után is, sőt ekkor igazán a legfinomabbak.

Általában az a szabály, hogy az ételek frissen a legjobbak. Ez többnyire így is van, de akad azért néhány kivétel. Olaszul is létezik a magyarhoz hasonló közmondás, amely szerint a leves sosem jó felmelegítve, utalva ezzel áttételesen a szerelemre is.

Sok olyan magyar étel van, aminek kifejezetten jót tesz az újramelegítés, ezek elsősorban téli, nehéz ételek, amikben több alapanyag található, például hús és zöldségek. Vannak azonban olyanok, amik gyakorlatilag borzasztóak lesznek, és csakis frissen jó enni őket. Ilyenek a tésztafélék, a sültkrumpi, a pizza, egyéb olajban sült dolgok. Ezeknek elsősorban az állaga romlik nagyon sokat az újramelegítéstől, de az ízük is jelentősen károsul a művelet során.

Jöjjenek hát azok az ételek, amik felmelegítve jobbak, mint frissen!

Káposztás ételek

Első helyen azért csak a töltött káposzta, a székely káposzta, a rakott káposzta, és hasonló káposztás finomságok végeznek. Nem véletlen, hogy ezeket főzzük Karácsonykor is, hogyha szükséges, akkor több napig is lakmározhassunk belőlük.

Pörkölt

Bár a pörköltek frissen is isteniek, azért egy-két újramelegítés egyáltalán nem árt meg nekik, sőt! Különösen a keményebb fajtájú húsokat lehet szuperül újramelegíteni, úgy, mint a sertésből vagy marhából, esetleg vadból készült verziókat.

Chili con carne

Nagy kedvencünk a chillis bab, sokszor el is készítjük. Valahogy mindig azt vettük észre, hogy újramelegítve ez is intenzívebb ízeket ad. Persze frissen is isteni, de itt sem kell félni a melegítéstől, az már egyszer biztos.

Bolognai ragu

A bolognai raguval hasonló a helyzet, amellett, hogy az egyik legfinomabb húsos ragú, az újramelegítsétől csak még jobb lesz. A hozzá való tésztát viszont mindig frissen készítsük el.

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago