Cupákos

Halászlétörténelem – az ízig vérig magyar étek

Ki ne ismerné a halászlét, az egyik legemblematikusabb magyar ételünket? Az ünnepek közeledtével pedig pláne aktuális, így úgy gondoltuk felelevenítjük, mit is érdemes tudni róla. 

Az igazi paraszti halászlé

A halászlé ízig vérig a magyarok eledele, ehhez kétség sem férhet. Az 1871-ben megjelent Rézi néni féle szakácskönyvben már említik a halpaprikás halászosan nevezetű fogást, amelynek lényege, hogy a hozzávalók egyszerre kerülnek a bográcsba. A régi népies halászlé titka a sok és jóféle halban rejlik (de nagyrészt ponty legyen az alapja), na és persze a rengeteg hagyma, emellett a “törökbors” azaz a pirospaprika adja meg az étel valódi sava borsát.

Mint minden ételnél, a halászlénél is eltérések figyelhetőek meg tájegységenként. A 19. századtól ugyanis különféle készítési hagyományok alakultak ki: eltérőek lettek a Tisza melletti, a Duna mindkét oldalán, a Balaton környékén, valamint a polgári konyhákban és a halásztanyákon is.

Halászlécsoportok

Először is érdemes tisztázni, hogy a magyaros halászlevet főképpen pontyból érdemes készíteni, a többi hal csak kiegészítő szerepet kap a levesben. A drágább halakat – úgy mint a csukát vagy a süllőt – kár lenne veszni hagyni egy halászlében (húsuk ugyanis szétesne), a tengeri halak szintén nem passzolnak jól a magyaros halészlé ízvilágához.

Ha csoportosítani szeretnék a halászléket, akkor három nagyobb főcsoportot tudnánk említeni: a dunai, a tiszai, és a balatoni halászlét. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy három féle halészlé van összesen, hiszen a főcsoportokon belül jó néhány kisebbet is megkülönböztethetünk. Például hiába tartozik a bajai és a paksi halészlé is a dunaihoz, mégsem teljesen egyformák.

Dunai halászlé

A dunai halászlénél is érvényes az a mondás: ahány ház, annyi szokás. Annyit azért elmondhatunk róla, hogy a Bajától lefelé szokás a halászlevet két fogásban tálalni: először a levet tésztával, a halszeletek pedig túrós csuszával. Bajától északra pedig tésztával eszik a halászlevet, de a halszelet a lével egyszerre kerül terítékre.

Tiszai halászlé

A klasszikus tiszai halászlé különböző fehér húsú halakból, a ponty fejéből, farkából és hagymából készülő alaplé elkészítésével kezdődik, majd a paszírozés következik, végül pedig a felöntött alaplébe kerül a só, a piros paprika és a jó minőségű pontyszeletek.

Balatoni halászlé

A balatoni halészlé a tiszaihoz hasonlóan egy ritkás alaplé elkészítésével vette kezdetét. Bár számos változatban főzik a Balaton környékén is, a népi receptek szerint ebbe az alaplébe bőségesen került hagyma, majd módjával a paprika, és mellé sok-sok apró hal (például dévér és garda). Emellett számos helyen burgonya is dúsította az alaplevet.

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago