Fotó: Delish
A bolognai spagetti tipikusan az az étel, amit mindenki szeret és ismer, de próbáltátok már a tepsiben sült verziót?
A rakott tészta azért is jó választás, mert nagyon egyszerű az elkészítése, laktató, és ezerféle változik létezik belőle. A klasszikus „menzás” bolognai is jól érzi magát a sütőben: ha már mindennel kész vagyunk tegyünk rá annyi sajtot, amennyit csak elbír, majd toljuk a sütőbe, és várjuk, hogy az ínycsiklandó fogás elnyerje végső ízét és formáját.
A hagymát finomra vágjuk, olajon kicsit megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a felaprított fokhagymát és a darált húst.
Amikor a hús kifehéredik, sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a babérlevelet, megszórjuk bazsalikommal és oregánóval. Ráöntünk egy kevés vizet, majd 15 percig fedő alatt pároljuk.
Közben a tésztát bő, sós vízben felrakjuk főni.
A húshoz hozzákanalazzuk a sűrített paradicsomot, átkeverjük, majd szükség esetén utánfűszerezünk.
A tésztát leszűrjük, lecsepegtetjük. Összekeverjük a szósszal, majd tepsibe öntjük, és bőségesen megszórjuk a reszelt sajttal.
180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, majd 20 perc alatt készre sütjük. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…