Az autentikus zsidó konyha legismertebb étele a sólet. Bár a hagyományos változat igencsak időigényes, ugyanakkor kevés vele a munka, a végeredmény pedig megéri a várakozást!
Nem is mi lennénk, ha a recept előtt egy picit el nem kalauzolnánk titeket a sólet hazájába. A sólet egy francia eredetű zsidó étel, amely a provanszál haloir=főzni igéből, illetve annak szótövéből, a X-XI. századból ered. A chaud ebben az esetben meleg ágyat jelent.
Az étel a zsidó vallás előírásainak megfelelően született, ugyanis a mózesi törvények szerint szombaton tilos tüzet rakni. Ugyanakkor a hideg időben határozottan igény volt a meleg ételekre, így a sólet megfőzésére pénteken került sor, a lassú tűzön megfőtt étel pedig még másnapra is kellemesen meleg maradt.
Örök vita tárgyát képezi, hogy tarka vagy fehér babból kell-e főzni. Az viszont biztos, hogy gerslit és füstölt húst mindig tesznek bele és héjában főzik meg a tojásokat.
Jöjjön akkor, egy valóban autentikus sólet, ahogyan a hagyományos zsidó konyhában készülne!
Hozzávalók
Először is a babot főzés előtt 24 órával beáztatjuk. A vöröshagymát levelekre bontva, lassú tűzön üvegesre pirítjuk. Ha véletlenül egy-egy hagymalevél odakapna, akkor mindenképpen vegyük ki, ugyanis emiatt az egész sólet is odaéghet. Meghintjük egy kanál liszttel, majd jöhetnek a húsok és a füstölt húsok, majd ismételten egy kanál lisztet szórunk rájuk.
1-2 percig megpároljuk őket, majd a leszűrt babot rájuk helyezzük, és egy harmadik kanál liszttel is meghintjük. Rövid ideig szintén párolunk, ám keverni nem szabad, pusztán csak a lábast rázogatni. Ezután beletesszük a gerslit, majd az egészet felengedjük vízzel, egészen addig, ameddig el nem lepi teljesen. Végül héjával együtt beletesszük a jó alaposan megmosott tojásokat. Fontos, hogy a tojások ne legyenek megrepedve! Sózhatunk, ha szükséges, de csak óvatosan, hiszen a füstölt hús már eleve sós. Fedő alatt három órán át, lassú tűzön főzzük, majd további 5 órán át kis lángon a sütőben folytatjuk.
Ha időnk engedi 12 órán át is készíthetjük a sütőben természetesen csak kicsi lángon. Lábosban tálaljuk ki a sóletet, a fedőt pedig a vendégek szeme láttára emeljük le! Yteávón!
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…