Fotó: Insanely Good Recipes
A csokiba mártott kandírozott narancs házilag is elkészíthető, ám csak akkor érdemes nekiállni, amikor van időnk a konyhában tüsténkedni.
A csokis kandírozott narancs sokak kedvence, a pompás finomság ráadásul házilag is elkészíthető, csupán arra érdemes odafigyelni, hogy ne vegyszerrel kezelt gyümölcsöket válasszunk erre a célra, mert a héját is el fogjuk fogyasztani.
2 nagy bio narancs
15 dkg cukor
25 dkg étcsoki (70 százalékos)
2 dl víz
A narancsokat folyó víz alatt megmossuk, és körülbelül félcenti vastagságú szeletekre vágjuk.
Egy szélesebb edényben lassú tűzön összeolvasztjuk a vizet a cukorral.
Beletesszük a narancsszeleteket, és 40 percig főzzük, míg a héj meg nem puhul. Ha kész van, áttesszük a szeleteket egy rácsra, és hagyjuk kihűlni. (A hűtési folyamatot gyorsíthatjuk, ha 15 percre a hűtőbe tesszük.)
A sütőt 100 fokra előmelegítjük. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, elrendezzük rajta a narancsszeleteket, majd az előmelegített sütőbe toljuk, és körülbelül egy órán át szárítjuk a sütőben.
A csokoládét gőz felett megolvasztjuk. Egy közepes méretű lábost félig megtöltünk vízzel, és feltesszük forrni. Ha már gyöngyözik, egy másik edényt a lábos fölé helyezünk, beletördeljük a csokoládét, és folyamatos keverés mellett felolvasztjuk.
Ha a csoki megolvadt, a narancszeletek egyik felét belemártjuk, és egy tálra helyezzük őket megdermedni.
[sc name=”facebook” ][/sc]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…