A körtekrémleves vaníliával és szegfűszeggel forrón tálalva az igazi, hiszen a hűvös őszi időben nagyon jól tud esni, akár még desszertként is.
Most van a körte szezonja, éppen ezért érdemes a friss gyümölcsöt kihasználni és kompótot, levest vagy desszertet készíteni belőle. Bár a körte remekül passzol a sós ételek mellé is, mi most az édes variációra mutatunk meg egy receptet, egészen pontosan egy illatos és melengető krémlevesre.
A forró krémlevesek egyébként is remekül esnek a hideg időben, és amellett hogy egyszerű az elkészítésük, még táplálók is. A körtekrémlevest dobjuk fel egy kis fahéjjal és szegfűszeggel, úgy egész biztos, hogy senki nem tud majd neki ellenállni.
1,5 kg körtét megpucoljuk, a magházát eltávolítjuk, majd egy kevéske vízben a cukrokkal felfőzzük. Hozzáadjuk a szegfűszeget és a fahéjat, majd amikor puhára főtt, akkor szépen leturmixoljuk, és a tejszínnel és a pudinggal behabarjuk, ezután pedig lehűtjük. (Ha sűrűbbre szeretnénk, akkor a pudingot liszttel kipótoljuk.)
Tálaláskor a maradék megpucolt körtét is beledarabolhatjuk, majd tejszínhabpamacsokat is készíthetünk rá. A díszítéshez málnaszörpöt csöppenthetünk, amit fogpiszkálóval tudunk mintázni.
Kész is a körtekrémleves,
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…