A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát – derül ki a Pápai Hús Kft. tudatos táplálkozás és húsfogyasztással kapcsolatos online, több mint 4000 ember bevonásával készített kutatásából. A döntés mögött legnagyobb arányban egészségügyi, illetve esztétikai okok húzódnak, ám akadnak, akik kifejezetten a környezet védelme miatt döntöttek unikális étrendek mellett. A kutatás eredményeiből látszik, hogy egyértelműen húsfogyasztó nemzetnek mondhatjuk magunkat.
A tudatos táplálkozás egyre népszerűbb itthon és már komoly tábora van a lakosság körében – mutatnak rá a Pápai Hús, idén április során készített kutatásának eredményei. Valamivel több mint 4000 ember bevonásával készült felmérés szerint a megkérdezettek 20 százaléka pontosan számontartja a naponta bevitt kalóriamennyiséget, de a válaszadók több mint fele (55,6%) például odafigyel a megvásárolt húsáruk és készítmények zsírtartalmára is. A felmérésből az is kiderül, hogy legtöbben (16,4%) a cukrot iktatják ki étrendjükből, feltehetően a diabétesz vagy annak veszélye miatt.
A válaszadók csaknem 30 százaléka azt mondta, egészségügyi okok miatt választott speciális értendet vagy követ diétát, míg mintegy 15 százalék a súlyproblémáira vezette vissza döntését. Egy kicsiny (2%), ám már jól látható kör viszont a környezet védelmével indokolja diétáját.
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy húsfogyasztó nemzet vagyunk. A válaszadók majdnem 90 százaléka elmaradhatatlan alkotóelemként jelöli étrendjében a húsokat és feldolgozott hústermékeket. Így az talán nem mondható meglepőnek, hogy a fogyasztók 96 százaléka hetente többször – de köztük sokan (33%) akár naponta is – eszik húst. A hús kedveltsége még a diétázók körében is magas. Részletekre bontva; a válaszadók 63 százaléka bármilyen húst beépít diétájába.
A legkedveltebb a szárnyas és a sertéshús, népszerűségük immár hosszú évek óta kikezdhetetlen, ám érdekes adat mutatkozik a húspreferenciák terén. Míg a KSH 2013-as adataiból az derült ki, hogy a magyarországi halfogyasztás jóval az európai átlag alatt van, a Pápai Hús kutatása már figyelemre méltó változásra mutat rá. A kérdésekre válaszolóknak ugyanis majdnem harmada (29,5%) halat fogyaszt a leggyakrabban.
Igencsak figyelemre méltó eredmény, hogy hiába az utóbbi években rendkívül árérzékeny kereskedelmi környezete 10-ből 9 fogyasztó (93,7%) hajlandó a magasabb jobb minőségi húsért, akár többet is kiadni. Fontos igénynek mutatkozik azonban a megbízhatóság. 70,8 százalék ugyanis alkalmanként, s csak akkor hajlandó ezt a magasabb összeget kifizetni, ha megbízható a termék termelői háttere.
„Nagyon fontos számunkra a fogyasztók véleménye, hiszen az ő preferenciáiknak megfelelően igyekszünk alakítani termékportfólióinkat és termékfejlesztéseinket. A kutatás eredményei azt igazolják, hogy jó irányba haladunk. Őriznünk kell a hagyományokat és tradíciókat. Továbbra is fontos, minőségi árut kínálni fogyasztóinknak, amit eddig is megszokhattak tőlünk. Emellett hangsúlyt kell helyeznünk az innovációra, vegán termékeinkre is. Célunk az, hogy a tudatos táplálkozást elősegítsük minőségi húsainkkal és húskészítményeinkkel, valamint vegán húshelyettesítő termékeinkkel egyaránt – emelte ki Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője.
A tudatos táplálkozás és húsfogyasztási szokások mellett a kérdőív kérdései kitértek a böjt hagyományára és böjtölési szokásokra is. A hagyomány már kiveszni látszik, hiszen a válaszadók 68,4% egyáltalán nem tartja a húsnélkülözési keresztény szokást. Azok között azonban, akik továbbra is tartják ezt a tradíciót kifejezetten népszerűek a vegán, növényi alapú húshelyettesítő termékek hiszen a válaszadók majdnem fele, 46,1 százaléka eltérő rendszerességgel fogyaszt húshelyettesítő termékeket. Az ilyen jellegű áruk között érdemi a Pápai Hús húshelyettesítő készítményeinek ismertsége (46,7%). Sőt, a vásárlók között, akik ismerik a Pápai Hús vegán produktumait 12,8% már vásárolt is és előszeretettel fogyasztja azokat.
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…