Az almás céklaleves ízletes és laktató őszi étel, ami tele van vitaminnal, így már csak ezért is érdemes lenne elkészíteni. 

A cékla remekül variálható zöldségféle, ám a legtöbb embernek sajnos az ecetes céklasalátában kimerül a történet. Pedig az élénklila zöldségből millió és egy féle szuperfinom étel készíthető, levesnek például egészen fantasztikus, csupán arra érdemes odafigyelni, hogy feszes, kemény példányokat válasszunk erre a célra.

A cékla és az alma remek párost alkot ebben a levesben, feltétlenül érdemes megpróbálkozni vele.

Almás céklaleves

7 közepes db cékla
2 nagy db alma
3 ek tejföl
só ízlés szerint
fekete bors ízlés szerint
fehér bors ízlés szerint
szerecsendió ízlés szerint

2 l víz (körülbelül)

A céklát és az almát meghámozzuk, megmossuk, felkockázzuk. (Érdemes gumikesztyűt  húzni, ha nem akarjuk, hogy az egész kezünk lila legyen a céklától.) Kisebb lábosba belepakoljuk a céklát és az almát, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen hogy ellepje.

Miután felforrt, rajta hagyjuk a tűzön, hogy a cékla is megpuhuljon. Eközben hozzáadjuk a fűszereket: sót, fekete és fehérborsot, valamint a szerecsendiót.

Ha a cékla elkészült, a lábast lehúzzuk a tűzről, majd hideg vízfürdőbe tesszük, hogy majdnem teljesen kihűljön a leves – így nem csapódik majd ki a tejföl.

A legvégén hozzáadjuk a tejfölt, botmixerrel simára turmixoljuk, és már tálalhatjuk is.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Vajling

Recent Posts

Bacon Jam – A nyár legsűrűbb ízbombája, amitől minden étel gourmet lesz

Képzeld el a ropogósra sült szalonnát, az édesre karamellizált hagymát, barnacukrot, balzsamecetet és egy kis…

10 óra ago

Dzsúdló és a McDonald’s összeállt – Itt a zenész ikonikus Mekis menüje

Egy kisfaluból indult, most pedig saját menüt kapott a Mekiben.Dzsúdló – polgári nevén Juhász Marci…

1 hét ago

Kímélő receptek ropogós élménnyel – a zsírszegény sütés titkai

Ki mondta, hogy az egészséges étkezés egyet jelent az ízek feláldozásával? A konyhában rengeteg apró…

2 hét ago

Kymco ZX 50 karbantartási tippek

Ha Ön Kymco ZX 50 robogót használ, előfordulhat, hogy felmerül a kérdés: hogyan kell rendben…

3 hét ago

Nyári diétázás – bukásra programozva?

Van az az érzés, amikor egy nyaralás után úgy érsz haza, hogy „na, most aztán…

3 hét ago

Mennyi alkohol van a borban és mikorra ürül ki a szervezetünkből?

Vajon pontosan mennyi alkohol van egy pohár borban, és ez mit jelent a szervezetünkre nézve,…

4 hét ago