A sóska igencsak megosztó étel, pedig ha jól van elkészítve, akkor nagyon ízletes lehet. Ezúttal a klasszikus sóskamártás receptjét hoztuk el.
Egyesek szerint kétféle ember létezik: sóska-vagy spenótpárti. Ha jobban belegondolunk, ebben tényleg van valami, bár mi azon ritka tábort erősítjük, akik mind a spenótot, mind a sóskát szeretik.
Egy szó, mint száz a sóska valóban egy megosztó étel, a “nemszeretem” érzésen pedig a menzai szósz sem segített sokat. Bár a sóskának kora tavasszal van szezonja, fagyasztott formában egész évben elkészíthető. A fagyasztott verzióban ugyanúgy benne maradnak a vitaminok és a tápanyagok, úgyhogy ne idegenkedjünk tőle: ha friss változatban esetleg nem tudjuk megvásárolni, remek alternatíva a fagyasztott is.
A sóska kellemes savanykássága különösen üdítő hatású a meleg évszakokban. A jó sóskamártás titka pedig nem más, mint egy picinyke tejszín és egy kevés cukor. Ez utóbbi esetében azonban figyeljünk a mennyiségre, ne legyen túl sok, ami elnyomhatja a ízét, de túl kevés se, amely miatt savanyú maradhat a mártás.
A kiolvasztott sóskapürét összekeverjük a vízzel, hozzáadjuk a sót és a cukrot, majd felforraljuk. A tejfölt összekeverjük a tejszínnel és a liszttel, és ezzel sűrítjük a mártást, további 5 percig főzve alacsony lángon, míg el nem készül.
Ezt a receptet annak is érdemes elkészíteni, aki inkább a spenót pártján áll a sóskával szemben!
Borítókép forrása: Blondi konyhája
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…