Növényi tejek- de mégis melyiket válasszuk?

Az állati eredetű tejről (és tejtermékekről) már évek óta hosszas vita folyik: szükséges-e avagy sem? A legmegosztóbb vélemények látnak napvilágot, gyakorlatilag nap, mint nap, de egyet talán minden kétséget kizáróan kijelenthetünk: a boltokban kapható tej valóban nem egészséges. Az ok pedig egyszerű: a nagyüzemi állattartásban élők anyateje antibiotikumokkal és hormonokkal szennyezettek lehetnek.

Több okból is előfordulhat, hogy kerülni szeretnénk az állati eredetű tejek bevitelét: adódhat tejcukorérzékenységből (csupán az intoleranciát figyelembe véve a laktózmentes termékek is megfelelőek), míg a tejfehérje allergiától szenvedők (például kazein) esetében csakis a növényi tejek jöhetnek szóba. Persze, az is lehet, hogy pusztán egészségmegőrzés céljából isszuk őket. Fontos azonban, hogy semmiképpen se a cukrozott változataikat válasszuk a boltokban, azokkal többet ártunk, mint használunk!

Nézzünk meg néhány növényi tejet a teljesség igénye nélkül!

Szójatej

Növeli a kollagén termelődését, ezáltal csökkenti a ráncokat. Hidratálja a bőrt, ezért is található meg oly sok kozmetikai termék összetevői között. A szójababban található fito-ösztrogén segíti a kalcium felszívódását. “Megosztó” növényi tejként tartják számon, egyes tanulmányok szerint nem egészséges rendszeres fogyasztása.

Mogyorótej

Ez a rendkívül karakteres ízvilággal megáldott tej kalóriatartalmát tekintve az egyik legmagasabb az itt említett növényi tejek közül. Vitaminokban és ásványi anyagokba gazdag, különösen sok B12 vitamin található benne. Segít a fáradság leküzdésében, energizál.

Kendermag tej

Előző cikkünkben részletesen tárgyaltuk a kendermag jótékony hatásait. Semmi bűnös dologra nem kell azonban gondolnunk, a kendermag számos jótékony hatással rendelkezik, például magas magnéziumforrásként segíti az alvást, fehérjetartalma pedig az izomépítésben is hasznos. Jól hangzik ugye?

Mandulatej

Manapság talán a legnépszerűbb növényi tejféle. Kifejezetten alacsony kalóriatartalmú, édeskés, lágy íze miatt sokak kedvence. Omega zsírsavakban és E-vitamin gazdag. Vigyázat! Bolti változataikat előszeretettel cukrozzák!

Zabtej

Magas fehérjetartalmú, ugyanakkor hátrább az agarakkal, mivel kalóriában sem szegény! Összehasonlításképpen egy cukrozatlan mandulatej deciliterje 30-40 kalória, addig egy ugyancsak cukrozatlan zabtej 110-120 kalória körül kóstál. Persze senkit sem akarunk lebeszélni a zabtej fogyasztásáról, hiszen többek között béltisztító hatású és szabályozza a vér koleszterin szintjét.

Tönkölybúza tej

A búza egyik elfeledett változata a tönkölybúza, amelyből szintén készül növényi tej. Jellegzetes, picit a dióra emlékeztető íze van. B3 vitaminforrás, véd az inzulinrezisztencia kialakulásától. Vigyázat! Minden jó tulajdonsága ellenére, ez a növényi tej a fentebb említettekkel ellentétben glutént tartalmaz.

Kókusztej

A kókusztej az egyik leggyakoribb paleo összetevő és az  ájurvédában már régóta használatos szer. Érdemes tudni, hogy a kókusztej nem azonos a kókuszvízzel, ez ugyanis a kókusz húsából készül. B és K vitaminban gazdag, azonnali energiaforrást biztosít. Bolti változataik hagyhatnak kívánni valót maguk után, sokszor guar gumival, vagy egyéb nemkívánatos adalékanyagokkal “szennyezettek”, ezeket igyekezzünk elkerülni!

Éva Benke
Éva Benke

Recent Posts

Zuhanykabinos spa-élmény otthon: Pihenés és könnyű desszertek a tökéletes estéhez

A szombat este sokak számára a hétvége legjobb része: ilyenkor van idő kicsit lelassulni, feltöltődni…

1 hónap ago

Hagyományos magyar receptek, amelyeket érdemes otthon kipróbálni

A magyar konyha gazdag ízvilága és hagyományos receptjei világszerte népszerűek, és sokak számára különleges élményt…

3 hónap ago

Konyhaberendezés a hatékony főzéshez

Konyhánk berendezésekor nem csak a minőségi anyagokra, a színek harmóniájára kell odafigyelnünk. Ezeken felül ugyanis…

3 hónap ago

TP-Link Deco Mesh XE75: Az új generációs hálózat otthon és irodában

A modern világban, ahol az internetkapcsolat szinte minden tevékenységünk alapja, elengedhetetlen, hogy megbízható és gyors…

3 hónap ago

TP-Link Deco BE65: A hálózatok új szintje otthon és irodában

A mai világban, ahol az internetkapcsolat az irodai munka alapvető eleme, elengedhetetlen, hogy olyan hálózati…

3 hónap ago

TP-Link Deco X10: Az otthoni Mesh Wi-Fi új korszaka

Bizonyára te is átélted már, hogy egy hosszú nap után hazaérve csak egy kis kikapcsolódásra…

3 hónap ago