Sportolóknak

Ha valami egészségesre vágynál – mujaddara, a filléres lencsés rizs

A mujaddara egyik alapváltozata a lencse és a rizs kettősén alapul, ami első hallása talán furcsán hangozhat. Mindenkit biztosíthatunk azonban róla, hogy tényleg csak első hallásra, ugyanis a mujaddara a Közel-Kelet egy filléres finomsága, amely nagyon egészséges, sőt a vegán étrendbe is tökéleset beleilleszthető. 

A mujaddara az írásos emlékek szerint libanoni forrásokkal rendelkezik, és egy kifejezetten ősi hagyományokkal bíró ételről beszélhetünk, hiszen már az 1200 évektől kezdve említik. A rizzsel és lencsével összefőzött ételnek egyébként számos neve van, hogy csak néhányat említsünk: majadra, mejadra, moujadara, mudardara, madzsadara. 

A rizs és a lencse mellett tetemes mennyiségű hagymát igényel, ugyanis úgy az igazi, ha karramellizált hagymával tálaljuk. A karamellizáció után a hagyma egyáltalán nem lesz “szagos”, édeskés és krémes állagúvá válik

Hozzávalók

  • 1 bögre lencse
  • 1 bögre rizs
  • 3,5 bögre víz – vagy alaplé
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 teáskanál őrölt koriandermag
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1/2 teáskanál őrölt fahéj
  • 2 babérlevél
  • 4 fej hagyma
  • 4-5 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

A lencsét alaposan megmossuk, 3,5 bögrényi vízzel és a babérlevéllel feltesszük főni. A forrástól közepes erősségűre állítjuk a lángot, majd  15-20 percig főzzük.

Közben a hagymákat megtisztítjuk, félbe, majd hosszában szálasra vágjuk, és egy nagyobb serpenyőben az olívaolajon elkezdjük párolni. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és időnként megkeverve lassú tűzön karamellizáljuk. Ezt egészen addig míg összeesik, és kezd szép barnás színt kapni.

A rizst folyó víz alatt leöblítjük, és a lencséhez adjuk a hagyma 1/3 résével, hozzáadjuk a római köményt, a koriandert, a gyömbért és a fahéjat, sózzuk, borsozzuk, alaposan átkeverjük, és fedő alatt kb. 15 percet főzzük, amíg a rizs megpuhul és felszívja a fűszeres főzővizet. Ezután a tűzről levéve még 5 percet hagyjuk a saját gőzében, fedő alatt puhulni.

Tálalás előtt átforgatjuk, majd sok-sok karamellizált hagymával tálaljuk. Salátát készíthetünk mellé ízlés szerint. Olcsó, laktató és nagyon egészséges.

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago