Tudatos

Szántóföldön termeszthetnénk a komposztálható műanyagot

Az emberiség belefullad a műanyagba, ez sajnos a nagyon szomorú valóság! Mint, ahogy az is, hogy ezzel a dologgal valamit kezdeni kell. A szemléletváltás mellett a probléma kezelésében kulcsszerepet játszhat az úgynevezett bioműanyag, amelyre sokan egyfajta új csodafegyverként tekintenek. Már az Európai Unió is kiemelt figyelmet fordít az ilyen anyagokra, és az is sokatmondó, hogy a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szakvásárán, a Fruit Logistica expón is komoly szerep jut a témának. De mik is azok a bioműanyagok, és valóban segíthetnek a bolygóért vívott harcban?

Bioműanyag, a termeszthető, majd elbomló csoda

A hagyományos műanyagokkal a legnagyobb probléma, hogy jellemzően valamilyen fosszilis nyersanyagból, például kőolajból készülnek, valamint iszonyú hosszú ideig tart, míg lebomlanak. A bioműanyagok ezzel szemben megújuló alapanyagokból készülnek és/vagy biológiai úton viszonylag gyorsan lebomlanak. Egyszerűsítve a dolgokat, tehát a földeken megtermelt növényekből is előállíthatóak, használat után pedig komposztálással megsemmisíthetőek, és újrahasznosíthatóak. Tulajdonságaik révén viszont ugyanúgy használhatóak, mint a hagyományos műanyagok, így alkalmasak lehetnek azok kiváltására.

A bioműanyag komoly előnyöket kínál, azonban egyelőre az évi 348 millió tonnás műanyagtermelés csupán 1 százalékát teszi ki. És ez nem véletlen sajnos: A előállítása egyelőre drága, ráadásul komoly beruházást igényel az üzemek létrehozása, hiszen nem lehet pusztán annyival elrendezni az átállást, hogy mostantól más alapanyagokat használnak a gyártók. Emellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a lebomlásuk speciális körülményeket, jellemzően nagy hőt és páratartalmat igényel. Azaz nem dobhatunk be egy bioműanyagból készült poharat a kert végén található komposztálóba. Valamint az is gátolja a bioműanyagok elterjedését, hogy az alapanyagul szolgáló növények termesztéséhez, szállításához és feldolgozásához is meg kell teremteni a megfelelő feltételeket, ami komoly szaktudást feltételez, és persze költségekkel jár.

A mezőgazdasági szereplők segíthetnek

Ebből következik, hogy a mezőgazdasági szereplők, a termelésben vagy feldolgozásban érdekelt vállalkozások komoly szerepet játszhatnak a hagyományos műanyagok leváltásában, és bioműanyagokkal történő helyettesítésében. Ők rendelkezhetnek a megfelelő háttérrel, tudással, és felszereléssel ehhez, például olyan nagy teljesítményű komposztáló rendszerekkel, amelyekben akár a bioműanyagok is lebonthatóak. Ezen kívül e vállalkozások számára felhasználói szempontból is érdekesek lehetnek a bioműanyagok, hiszen a termékek csomagolása, szállítása során is számításba jöhetnek a hagyományos műanyagok helyett.

Épp emiatt jelenik meg ez a téma hangsúlyosan a Fruit Logistica (2020 február 5.-7.) kiállításon, ahol például Christian Schulz az Európai Unió projektmenedzsere és az European Bioplastics konzorcium szakértője tart előadást. Fontos információ, hogy a a magyar látogatók rendkívül kedvezményes áron vásárolhatnak rá jegyet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarán keresztül!

Önmagában sajnos kevés

A bioműanyag egyértelműen egy evolúciós lépés, amely segíthet a bolygónk zöldebbé tételében, de önmagában nem alkalmas a probléma megoldására. A bioműanyagok előállítása és feldolgozása is terhelést ró a környezetre, csak kevesebbet, mint a hagyományos műanyagok. A legfontosabb továbbra is a szemléletváltás, hogy a cégek és a fogyasztók ne az egyszer használatos csomagolóanyagok, olcsó eldobható tárgyak mellett tegyék le a voksukat, és törekedjenek a fogyasztás visszafogására.

Még akkor is, ha ez profitveszteséget okoz, vagy egy kicsit kényelmetlenebbé teszi az életet. Mert ha e téren nem sikerül előrelépni, akkor nincs az a csoda bioműanyag, ami megmentené a bolygónkat.

Vajling

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago