Az ízek kavalkádja, egy igazi vitaminbomba, és csak fél órát kell a konyhában töltened hozzá: marhahús, aprított zöldségek, szójaszósz, csípős szósz és koriander. Ez az étel valóban függőséget okoz, természetesen csípős szósz nélkül is zseniális. Különlegessége az itthon is egyre elterjedtebb koriander, ami a Földközi-tenger vidékéről származik. Egyaránt kapható egész illetve aprított szárított változata is, eme csodás fűszernek. A lime és koriander párosa együttesen igazi ázsiai hangulatot teremt.
A korianderlevél közel-keleti, ázsiai konyha kedvelt fűszere, de ma már hazánkban is többfelé termesztik. Levesekhez, salátákhoz, mártásokhoz mindig frissen használjuk, de ne főzzük bele az ételbe, hanem csak a főzés végén szórjuk rá. Vizes papírba göngyölve a hűtőben néhány napig friss marad.
Hozzávalók:
1 evőkanál olaj
4 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál darált friss gyömbér
1 kiló darált marhahús
½ fej fehér káposzta, felaprítva
½ fej vörös káposzta, felaprítva
2 nagy sárgarépa, meghámozva és vékony csíkokra vágva
1 piros kaliforniai paprika nagyon vékony csíkokra vágva
½ csésze szójaszósz
1 csipetnyi csípős szósz, ( ízlés szerint )
só és őrölt fekete bors
2 evőkanál apróra vágott friss koriander
1 lime
Elkészítés folyamata:
Egy nagy serpenyőben melegítsünk olajat. Adjunk hozzá a felaprított fokhagymát és gyömbért; keverjük összeg és főzzük pár percig, majd adjunk hozzá darált marhahúst; főzzük és keverjük, amíg megbarnul és omlós lesz, ez kb 5-7 perc.
A marhahúshoz adjuk hozzá a fehér káposztát, a vörös káposztát, a sárgarépát és a piros kaliforniai paprikát. Keverjük össze a zöldségeket a marhahússal, és időnként megkeverve főzzük 5-6 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak.
Adjuk hozzá szójaszószt, a szezámolajat a marhahús-zöldség keverékhez, amíg jól el nem keveredik. A végén sóval, borssal ízesítjük. Tálaláskor szórjunk rá koriandert, és csepegtessünk rá lime-ot. A csípős ízek kedvelői a végén megbolondíthatják az egészet csípős szósszal.
Források:
Wikipedia.com
Allreceipes.com
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…