Gasztroturizmus

Freeride: egy street food hely, ahol az alapanyagok is nagyon rendben vannak

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a street food kapcsán nekünk általában a zsírban tocsogós hambi, az állott olaj ízű krumpli és az agyoncukrozott Cola jut az eszünkbe. Ha ti is épp így vagytok vele, akkor ajánlunk egy olyan helyet, ahol a street food életérzés és a bisztró-minőség kéz a kézben jár.

A Freeride névre hallgató helyre Szentrendre bájos, macskaköves utcácskáin vezet el az út, amely már önmagában annyira hangulatos, hogyha nem ettünk volna jót, akkor is megérte volna ide eljönnünk. (Mi persze azért jót is ettünk, de ne szaladjunk ennyire előre.) A Freeride egészen pontosan Szentendre szívében, pár lépésnyire a főtértől, a Péter Pál meg a Dumtsa Jenő utcák sarkán található, és már első látásra megakad rajta a szem, úgyhogy biztos nem fogtok mellette elsétálni.

Bár kívülről szemlélve kicsinek tűnt a Freeride, beljebb lépve meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen tágas, és bőven van lehetőségünk leülni. Szerintünk, senkinek sem kell taglalni, mennyire fontos az első benyomás, a Freeride pedig már első ránézésre is otthonos hangulatot áraszt: a fémes-fás bútorzat és a sok növény (vannak például zuzmók is) remekül megy a hely koncepciójához, tulajdonképpen rá is erősít arra. És, hogy mi lenne ez a koncepció?

Imrik Dani és párja, Falusy Zsófi még a Good Karmában ismerkedtek meg egymással, ahol Dani konyhafőnökként, Zsófi pedig üzletvezetőként dolgozott. A pár életében nagy fordulat következett be, amikor úgy döntöttek, saját étterem nyitására adják a fejüket: egy olyan helyre vágytak, ahol nem kell órákat várni az ételekre, elcsomagolható a harapnivaló, ám a gyorsaság és a kényelem nem megy a minőség rovására.[tds_note] Dani egyébként egyértelműen a kísérletező szakács típust testesíti meg, és ez látszik is a fogásokon: van itt magyaros, mexikói, olaszos és keleti ízkavalkád is, de minket ez a kaotikusság nem zavart össze, sőt ami azt illeti, csak még kíváncsibbá tett. [/tds_note]Erre a változatosságra utal a snowboardból eredő Freeride elnevezés is – a névválasztás pedig nem véletlen, ugyanis Zsófi és Dani igazi snowboard-rajongók.

Mivel az étlap igen gyakran változik, szinte egészen biztos, hogy még a törzsvendégek is folyton újdonságokkal találkozhatnak. Ami viszont fix, azok a levesek és a wrappek: na nem az ízvilág állandó bennük, hanem az, hogy ezek a típusú fogások, mindig helyet kapnak az étlapon.

Hogy csak néhány különlegességet említsünk: a jópofa Lecsókolom névre hallgató, újragondolt lecsós wrap nagyon megkapó (marokkói lecsóskrém, sült zöldségek, friss saláta), és a Néro nevet viselő variációra sem lehetett panaszunk, aminek alapját a porchetta, azaz a ropogósra sült malaccsászár adta. Ami pedig az adagokat illeti: nos, az egészen biztos, hogy itt senki nem marad éhesen, ezt bizonyítja az is, hogy Daniék szerint gyakorta kérik a megmaradt fogások elcsomagolását.

Azért egy oldalas is becsúszott

[tds_note]Daninak és Zsófinak szívügye, hogy a gluténérzékenyek, a vegetáriánusok és a vegánok is találjanak foguk alá való falatokat, de azok sem panaszkodhatnak, akik húst hússal esznek. [/tds_note]Elmondásuk szerint a vöröslencsés saláta már most nagyon jól teljesít, így nekünk sem kellett több, kipróbáltuk. A hatás nem maradt el, Daninak igaza volt, a saláta annyira finom és harmonikus, hogy most azonnal újraennénk.

Az isteni vöröslencsés saláta

A Freeride street food bisztróként határozza meg önmagát, amely azt jelenti, hogy magában egyesíti a bisztrókra jellemző minőségi ételeket és a street food stílus gyorsaságát. A finom fogások mellett nem mehetünk el szó nélkül Zsófi és Dani kedvessége mellett: a pár olyan energiákkal bír, hogy azt hiszem, ez az, amit vendéglátásnak neveznek. Aki tehát betér hozzájuk, az nem csak jót fog enni, de jól is fogja magát érezni.

[tds_info]Ha pedig még nem lett volna elég a jóból, a végére is hagytuk egy szuper hírt: ha ránk hivatkoztok a Freeride-ba betérve, 5% kedvezményt kaptok a végösszeg árából. Úgyhogy hajrá, nem fogjátok megbánni.[/tds_info]

Falusy Zsófi és Imrik Dani a Freeride tulajdonosai.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Bacon Jam – A nyár legsűrűbb ízbombája, amitől minden étel gourmet lesz

Képzeld el a ropogósra sült szalonnát, az édesre karamellizált hagymát, barnacukrot, balzsamecetet és egy kis…

1 nap ago

Dzsúdló és a McDonald’s összeállt – Itt a zenész ikonikus Mekis menüje

Egy kisfaluból indult, most pedig saját menüt kapott a Mekiben.Dzsúdló – polgári nevén Juhász Marci…

1 hét ago

Kímélő receptek ropogós élménnyel – a zsírszegény sütés titkai

Ki mondta, hogy az egészséges étkezés egyet jelent az ízek feláldozásával? A konyhában rengeteg apró…

2 hét ago

Kymco ZX 50 karbantartási tippek

Ha Ön Kymco ZX 50 robogót használ, előfordulhat, hogy felmerül a kérdés: hogyan kell rendben…

3 hét ago

Nyári diétázás – bukásra programozva?

Van az az érzés, amikor egy nyaralás után úgy érsz haza, hogy „na, most aztán…

3 hét ago

Mennyi alkohol van a borban és mikorra ürül ki a szervezetünkből?

Vajon pontosan mennyi alkohol van egy pohár borban, és ez mit jelent a szervezetünkre nézve,…

4 hét ago