“Szeretnék én olyan nélkülözhetetlen lenni a színpadon, mint amilyen nélkülözhetetlen a Globus konzerv minden háztartásban!” – ez a mondat 1937-ben látott napvilágot, amikor a kor legismertebb művésze, Honthy Hanna színművésznő volt a Globus konzervek reklámarca. Azóta a márka számos változáson ment keresztül, de van, ami állandó a Globus konzervek életében: a természet, a hagyomány, az inspiráció, az innováció és a praktikum egyensúlya. Mindez pedig immáron egy évszázada így van, hiszen 2024-ben ünneplik a Globus zöldségkonzervek a piacra lépés 100. évfordulóját.
Katonai húskészítményektől a lakossági fogyasztásig
Valójában a Globus története egészen 1882-re nyúlik vissza, hiszen ekkor hozta létre Weiss Manfréd és Bertold a család húsfeldolgozó üzemét a budapesti Lövölde téren, amely Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár néven működött a következő évtizedekben. Itt eredetileg katonák számára konzerváltak húskészítményeket és kávét, illetve kisebb mennyiségben lakossági fogyasztásra készítettek zöldség- és gyümölcskonzerveket is. A vállalat egészen 1947-ig folyamatosan fejlődött és növekedett, a harmincas években többek között a nagykőrösi Pátria Konzervgyárat is megvásárolták, majd a kecskeméti és a szegedi konzervgyár is a Weiss család tulajdonába került.
Népszerűség a szocialista tömbön túl is
Bár 1947-ben államosították a gyárat, a Globus konzervek népszerűsége töretlen maradt a következő évtizedekben is. 1948-tól Budapesti Konzervipari Nemzeti Vállalatként, majd 1958-tól Budapesti Konzervgyárként működött tovább a vállalat egészen az 1993-as privatizációig. Külföldre is elért a márka sikere a szocializmus éveiben: a Brüsszelben megrendezett Világkiállításon aranyérmet szerzett a gyár három terméke is, így nemzetközi szintű ismertségre is szert tett a Globus. Aztán 1965-ben exportengedélyt kapott a vállalat, így a szocialista tömb országainak piacán kívül, az Európai Gazdasági Közösség államait is meghódíthatták a Globus termékek.
A szocialista reklámipar csillaga
A Globus a hazai reklámipar meghatározó márkájaként is tündökölt. Az 1937-es Honthy Hanna plakátot később is számos sikeres kampány követte. Mindenki ismerte a 30-as évek végén a “Globus, a jó konzerv!” mottót, de sokaknak még ismerősen csenghetnek a “Befőz-megfőz Ön helyett a konzervipar!” vagy “A családnak LENCSE CSALÁD!”, illetve a “Globus konzerv örök sláger!” szlogenek is. És talán van, aki arra is emlékszik, amikor 1984-ben Sütő Enikő más modellek mellett egy apró fehér bikiniben pózolt egy strandtáskányi Globus konzervvel.
A legfontosabb az ember és a természet harmóniája
Az 1993-as privatizációt követően számos változás történt a Globus életében. A szószok, a húskészítmények, valamint a zöldség-és gyümölcskonzervek gyártása ma már három különböző cég kezében van. Azt azonban elmondhatjuk, hogy ha a Globus zöldség-és gyümölcskonzerveiről beszélünk, akkor a gyártás során a természet, a hagyomány, az innováció és a praktikum egyensúlya ma is állandó. A ma már francia tulajdonban álló Globus Konzervipari Zrt. különös figyelmet fordít arra, hogy az előállítás és az értékesítés során is harmóniában működjenek a természettel. Ebből kifolyólag a Globus konzervdobozai veszteség nélkül újrahasznosíthatóak, illetve a gyártás során keletkező hulladékokat is szelektálják, amelyeknek jelenleg a 85%-át sikerül újrahasznosítani, és azon dolgoznak, hogy ez a szám növekedjen. Azokat a termékeket pedig, amelyek megsérülnek és nem hozhatóak forgalomba, állati takarmányozásra, állatkertek megsegítésére fordítják. A természetesség a polcokra kerülő konzerveknél is fontos alapelv a Globus konzervek számára. Nem használnak felesleges adalékanyagokat, így tartósítószert sem, és kizárólag természetes alapanyagokból készülnek a zöldségkonzervek.
Levélkés Globus a 100 éves évfordulóra
Idén 100 éve vannak velünk a Globus zöldség-és gyümölcskonzervek. A jeles évfordulót pedig megújult csomagolással ünnepli a márka: megjelentek a polcokon a Levélkés Globus termékek. És hogy mit is jelent ez? A Globus zöldség-és gyümölcskonzervek gyártója törődik a hagyományokkal, a természetességgel, az inspirációval, a praktikummal és az innovációval. Azzal, hogy a Globus zöldségkonzervek mostantól levélkés pecséttel vannak ellátva, a márka azt üzeni, hogy természetes, friss, rügyező, kész a megújulásra és rengeteg új gondolat sarjadhat belőle.
A Levélkés Globus a zöldség, ami lépést tart az idővel. Ez az a termék, amely bizonyítja, hogy az ember és a természet mindig képes együtt új dolgokat alkotni és megújulni. Mi is izgatottan várjuk, hogy mit tartogat a következő 100 év!
A Globus számokban
A debreceni székhelyű Globus Konzervipari Zrt. 80 termelővel és 15 biotermesztővel dolgozik. A cég évente 80 ezer tonna nyersanyagot dolgoz fel. Ezekből 72% kukorica, 13% borsó, 10% hüvelyesek, 5% egyéb zöldség. Évente 150 millió darab üveg- és konzervterméket készít, és már 40 országba szállít.
Technológiai innovációk az elmúlt időszakban a Globusnál:
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…