Hírek

A horgász kálváriája

„2019 január 1-jétől ahhoz, hogy Magyarország vizein horgászni lehessen, horgász regisztráció szükséges.” – tájékoztatja az érintetteket a Magyar Országos Horgászati Szövetség honlapja. Ha azonban valaki nekilát a regisztrációnak, váratlan akadályokba ütközhet.

Tavaly nyáron még nem kellett különösebb előkészület ahhoz, hogy a nyaraláson a helyi egyesületnél horgászengedélyt szerezzünk 12 éves gyerekünknek. Ma már nem csak akkor kell előre készülnünk, ha a gyerek már a nyaralás előtt is horgászni szeretne. A regisztrációhoz ugyanis szükség van az adókártyára. Adókártyája pedig ennek a korosztálynak nincsen. Azt az adóhivatalban, vagy adóügyeket is intéző kormányablaknál lehet csak beszerezni (és érdemes hozzá a gyerek minden okmányát, születési anyakönyvi kivonatát és a szülő papírjait is elvinni). Természetesen nem csak a gyerekek, a felnőtt horgászok is érintettek, a felnőtteknek csak annyiban van egyszerűbb dolguk, hogy elég önmagukat regisztrálniuk – de ehhez is szükséges az adókártya. Az adóazonosító jel nekik sem elég. Tehát ha nincs (meg) az adókártya, nem csak a nyaraló gyerek (anyukája), de a helyben lakó horgász is ügyintézni kényszerül (és azt nem lehet helyben). Horgászni ugyan egészséges, de utánajárással és papírmunkával jár.

Gyenes Zsuzsa

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

2 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago