A paradicsomos káposzta mellett a finomfőzelék is egy igazi menzai mumus volt, amelyet gyerekként sosem ettünk meg. Pedig ha belegondolunk csupa finomság van benne, ezért most újból nekiugrottunk, a végeredmény pedig fantasztikus lett!
A finomfőzelék tele van zöldségekkel és sűrű szafttal, mindezeket hallva pedig egy igazán jó ételre asszosziálna az ember. A finomfőzelék neve azonban szinte szitokszóvá vált a menzai tapasztalatok alapján, pedig ha finom friss zöldségekből készítjük vajas mártásban, akkor igazán finom lesz a végerdemény.
Hogy milyen zöldség kerüljön bele, az csak rajtunk áll, a fapados verzió csak borsót és répát tartalmaz, mi azonban el sem tudjuk képzelni karalábé nélkül.
A megtisztított, megmosott zöldségeket annyi vízben tesszük fel főni, amennyi éppen ellepi. Sózzuk, roppanósra főzzük néhány perc alatt.
Közben a vaj-olaj keveréken a lisztet rövid ideig pirítjuk, megfonnyasztjuk benne a vöröshagymát, félrehúzzuk, felöntjük a hideg tejjel, jól elkeverjük, majd a forrásban lévő főzelékbe öntjük. Újraforrásig folyamatosan kevergetjük, közben sózzuk, kevés borssal és cukorral ízesítjük. Rövid ideig takarékon főzzük a rántással, a petrezselymet a legvégén adjuk a főzelékhez, de azzal már nem kell tovább főzni.
Borítókép forrása: Mindmegette
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…