1854-ben kezdte meg működését az első sörfőző üzem Kőbányán. Az alapítás 170. évfordulóját és az azóta is megaszakítás nélkül folyó termelést egy programsorozattal ünnepli a Dreher Sörgyárak, amelyet az Animatiqua mesterséges intelligenciát is felhasználó új filmjének premierjével indítanak el.
A sörgyár első 100 évéből származó képeket parallax technikát alkalmazva keltette életre a filmes csapat. A fotókat először retusálták, majd bizonyos esetekben a mesterséges intelligencia segítségével javították fel. Ezt követte a „felszeletelés”, azaz a rétegek szétbontása és 3D lemodellezése. Végül ezeket a modelleket mozgatták meg egymáshoz képest, hogy elérjék az élő, mozgóképes hatást. Egy-egy snitt átlagosan 4 munkanap alatt készült el.
A filmben életre kelő legkorábbi kép a sörgyárat alapító idősebb Dreher Antal édesapjának, Franz Anton Drehernek a XVIII. századi portréja, míg a legújabbak a 60-as évekből, már a futószalagok és az ikonikus lovaskocsikat leváltó sörös tartálykocsik idejéből származnak. A kettő között több különlegességet is láthatunk, például az ország egyik első mozgó fényreklámját a 30-as évek Nagymező utcája felett. A záróképsorok pedig már a 21. századi Dreher életképeket mutatják meg.
A 2024-es év több szempontból is különleges a kőbányai sörgyártás számára: a 170. évfordulót többek között különleges tárlatvezetésekkel és fellelt archív filmfelvételek bemutatásával ünneplik majd, miközben a Dreher Sörgyárak belekezd a magyar söripar történetének eddigi legnagyobb fejlesztéssorozatába.
Szintén a 170 éves jubileumra készült az id. Dreher Antal életét bemutató könyv, amely Dreher Antal – Életrajzi vázlatok címmel jelenik meg a napokban a sörgyár kiadásában. Az 1864-ben íródott, német nyelvű kiadvány fordítása Dr. Török Róbert muzeológusnak köszönhetően magyarázó lábjegyzetekkel és eddig ismeretlen történetekkel, képekkel egészült ki, ezzel is tisztelegve a Sörkirály előtt.
A filmvetítésekről, a tematikus tárlatvezetésekről és a gyár 170 éves, fordulatos történetéről awww.dreherzrt170.hu oldalon lehet részletesebben olvasni.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…