Mérséklődtek az élelmiszerárak a globális piacokon négy hónap drágulást követően, miután bezuhant a növényi olajok ára részben a koronavírus (COVID-19) járvány keltette keresletvisszaesés körüli félelmek miatt.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) élelmiszerár-indexe, amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb terményeinek havi árváltozását követi le, 1%-kal alacsonyabban zárt februárban az előző hónaphoz képest, de még ennek ellenére is 8,1%-kal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet.
A növényi olajok indexe 10,3%-ot esett január óta ahogy a pálmaolaj ára a vártnál nagyobbat zuhant a bőséges malajziai termelés, az indiai kereslet időleges visszaesése és a koronavírus terjedése körüli aggodalmak együttesétől.
A gabonafélék ára átlagban 0,9%-kal mérséklődött. A búza ára csökkent reagálva az erős piaci kínálatra, továbbá a kukoricáé is, az állattartó szektor visszaeső igényei hatására. Ezzel szemben a rizs ára nőtt a távol-keleti és kelet-afrikai vevők aktivitása következtében.
A FAO 2%-os árcsökkenést regisztrált a húsfélék esetében. Szakértők ezt a kínai importcsökkenéssel magyarázzák, amire hatással volt a tengeri szállítmányozás akadozása. A szárazság miatti kényszervágások Új-Zélandon további nyomás alá helyezték a birkahús kereskedelmi jegyzését; a szárnyashús ára negatívan reagált a csökkenő ázsiai keresletre.
A tejtermékek összesítve 4,6%-kal drágultak főleg a sajt jegyzésének erősödése és részben a ausztrál tejtermelés visszaesése miatt. A tejpor ezzel ellentétben olcsóbb lett miután Kína, a világ legnagyobb tejport-importőre, vásárlásai a logisztikai nehézségek miatt lelassultak.
A cukor ára 4,5%-kal nőtt az negatív indiai és thai termelési kilátások és az erős globális kereslet kombinációja következtében.
Pozitív globális gabonatermelési kilátások
A FAO egyúttal megjelentette a legfrissebb Gabonakészletek és -igények gyorsjelentését, amiben megemelte az idei gabonatermelésre vonatkozó előrejelzését 2 719 millió tonnára, ami a nyugat-afrikai és ukrán kukoricatermelés erősödésének tudható be.
A búzaatermelés várhatóan eléri a rekord-közeli 763 millió tonnát, míg a szemestermény-kibocsátás 2020-ban is erős lesz Argentínában, Brazíliában és Dél-Afrikában.
A gabonafelhasználás mértéke a 2019-2020-as ciklusban akár történelmi rekordot is dönthet (2 721 millió tonna), melynek hátterében az élelmiszeripar, a takarmány-előállító és más ipari cégek megnövekedett kereslete áll.
Mindemellett a FAO előrejelzése szerint a világ gabonatermelése a 2020-as szezon végére megközelítik a 886 millió tonnát, vagyis a készletek és felhasználás aránya a kényelmes 30%-os szintre áll be.
A gabonafélék kereskedelme 2,3%-kal is bővülhet a FAO szerint, és a növekedés több mint feléért a búza felel majd.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…