Ki tudja, hogy a szükségből fakadó leleményesség, vagy a kulturális keveredés az oka annak, hogy a reszelt nyers krumpliból készült „lángost” olyan sokan (és olyan sokféle névvel) ismerik.
A XVIII. századtól már Európában is elterjedt a krumpli, ez az olcsó és tápláló alapanyag. Számos étel készült belőle, például a tócsni, ami állítólag a tótlángos elnevezésből rövidült. De még a magyar tájegységeken belül is sokféle névvel illetik: lapcsánka, gánica, krumpliprósza stb. A krumplit nyersen lereszeljük, sózzuk, borsozzuk, liszttel kikeverjük, tojást teszünk bele, majd kisütjük. Finomra, vagy durvára reszelt krumpliból, serpenyőnyi nagyságban, vagy kanállal kiszaggatott (és lelapított) méretben – többféle variációban készülhet: palacsintatésztaként, zsiradék nélkül, vagy mint a lángos, bő olajban sütve. A zsidó konyhában a chremzli, vagy a latkesz ez utóbbi változatban, bő olajban sül, emiatt hanukai étel. (Hanuka ünnepe az olaj csodája, ezért eszünk ilyenkor olajos ételeket.) Bárhogyan is hívjuk és bármilyen kultúra receptje alapján készítjük, a tócsni, chremzli, latkesz, lapcsánka stb. nyáron is süthető – fokhagymás tejföllel és paradicsommal, egy főzelékhez feltétnek, vagy egy joghurtos salátához adva laktató ebéd.
(Kép forrása: Kibic magazin)
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…