Hírek

Fehér bor, vörös bor – verbunk bor

No, erre, igyunk! – mondjuk ma is, egy-egy fontos döntés, megállapodás megkötése után, s koccannak a poharak. A verbunk bor is egy fontos elköteleződés kelléke volt.

Amióta hadsereg van, azóta katonákra is szükség van. A katonát pedig vagy sorozzák, vagy toborozzák. Így van ez ma is, és így volt 2-300 éve is. Csak az eszközök voltak mások. A korabeli toborzás, a verbunk ideális helyszínei a vásárok és egyéb sokadalmak, valamint a vendéglők, fogadók, csapszékek voltak – ahol a hadrafogható férfiak nagyobb számban megfordultak. Ide érkezett a toborzó csapat, akik megbízatásuk sikeres teljesítése érdekében zenészeket is hoztak magukkal. Táncos mulatozás kezdődött, melynek az ivás is természetes része volt. A sajátját bárki ihatta, ám aki a katonák által kínált verbunk borból ivott, annak – figyelmeztették is előre – sorsa megpecsételődött: önkéntesen lépett a hadsereg kötelékébe. A verbunk, ez az új stílusú férfitáncunk ma is látható a színpadokon – a verbunk bor azonban feledésbe merült.

Gyenes Zsuzsa

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago