Görögdinnye, az ivóvíz forrása – nem csak Afrikában

Mire visszatér a kánikula, a dinnyeszezon is kiteljesedik. A nagy melegben nincs kellemesebb szomjoltó, mint ez a hűs, édes tökféle, a görögdinnye, amelynek 90%-a víz.

A dinnyét már a honfoglaló magyarok is ismerték, de változatos fajtáit a török hódítók hozták hazánkba a 16. században – fellendítve ezzel a magyar dinnyetermelést. Ma Heves, Békés és Baranya megyében termesztik a legtöbb dinnyét. A kezdetek a 19. századi Békésbe vezetnek, ahol a családok idővel kinőtték a rendelkezésre álló dinnyeföldeket, s ezért vándorolni kezdtek. Tél végén útra keltek, s ahol meg tudtak egyezni a földbirtokossal, felesbe termelték a dinnyét. Akkoriban ez egy jól jövedelmező munka volt.

Manapság a kényelmesebbek a hipermarketben veszik a dinnyét, mások közvetlenül a termelőtől – s mivel nincs már vándorlás, ki lehet tartani egy-egy dinnyeföld mellett. A gyerekek már nem ismerik a dinnyelékelést, pedig nem olyan rég még ez volt a szakértő módja a dinnyevásárlásnak.  Ennek nem csak a hipermarket az oka: Ma már másfajta, egyenletesebb minőségű dinnyék az elterjedtek, így a lékelés elvesztette jelentőségét. Szakértelem azért ma sem árt: a szár csonkja legyen zöld, s ha tenyerünk felső felével megkocogtatjuk, adjon mély, üresen kongó hangot: így találunk rá a friss, érett (de még nem túlérett), édes – vagyis az ideális – görögdinnyére.