Magyar ember magyar halat leginkább karácsonykor eszik – halfogyasztásban Európa sereghajtói vagyunk. Pedig a régi magyar étrendben több hal szerepelt, mint hús. Környezetünk és egészségünk is jól járna, ha több halat fogyasztanánk – minőségi forrásból.
Az édesvízi halak húsa (is) könnyen emészthető, A-, B- és D-vitaminban gazdag, vas- és jódtartalma is jelentős. A vizek szennyezettsége miatt azonban (például a földekről a folyóvizekbe, tavakba szivárgó műtrágyából) káros anyagokat is tartalmazhat, és sokszor iszapízű. Ezt lehet kiküszöbölni a halgazdasági beszerzéssel – és még a halgazdaságok és halfajták között is válogathatunk.
A Bács-Kiskun megyei Akasztó korábbi szikes legelői helyén most halastavakat: az Akasztói Halgazdaságot találjuk. (Pontosabban halgazdaságot, horgászparkot, strandot, játszóteret, kempinget, panziót és halcsárdát. Meg a halak táplálásához alapanyagot biztosító gabonaföldeket.) A családi gazdaság „saját” hallal is büszkélkedhet, az akasztói szikiponty immár hazai földrajzi oltalom alatt áll. Természetközeli nevelésének köszönhetően különösen egészséges halféléről van szó, melyet a Magyar Gasztronómiai Egyesület „Aranyszalag Minőség” védjeggyel is elismert, s melyet egy kisebb kirándulás keretében magunk is beszerezhetünk – és meg is kóstolhatunk.
Fotó forrása: Akasztói Horgászpark és Halascsárda
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…