A gombóta igazi régimódi étel, a fiatalabb korosztály talán az sem tudja mi is pontosan, pedig az elkészítése nagyon egyszerű: a sós vízben főtt reszelt tésztát addig kellett kavargatni, amíg a leve teljesen el nem főtt.
A gombóta egy ízig-vérig paraszti étel, amelynek alapváltozatában a sós vízben kifőtt reszelt tésztát egészen addig kevergettek, ameddig el nem főtte a levét. A reszelt tésztát tányérba szedték, arra pedig többnyire szalonnapörcöt szórtak. Elég puritán étel, ám meglepően finom.
Az étel pontos eredetét illetően nem egyeznek a források, ám az bizonyos, hogy Békés és Bihar megyében nagy divatja volt a laktató és olcsó fogásnak, amellyel sokszor tömték meg az éhes, munkás gyomrot.
A tojást csipet sóval kikeverjük, majd a liszt segítségével nagyon kemény tésztát készítünk. Egy reszelő legnagyobb lyukán lereszeljük egy tiszta konyharuhára, majd hagyjuk kicsit szikkadni.
A krumplit megpucoljuk, és összekockázzuk (én kb.2 * 2 cm-es kockákra), majd sós vízben feltesszük főni.
Amíg fő a krumpli, felkockázzuk a szalonnát is, és jó ropogósra kisütjük. Ha kész, kiszedjük a zsírjából, és hűlni hagyjuk.
Amikor a krumpli már majdnem teljesen puha, beleszórjuk a reszelt tésztát, és készre főzzük (friss tésztánál ez kb.5 perc).
Amikor mér minden kész, 4-5 tekerésnyi borssal megbolondítjuk a végeredményt
Végül nincs más hátra, mint hogy tányérba szedjük, a tetejét megszórjuk sült szalonnakockákkal, kicsit meglocsoljuk zsírral, végül pedig zellerzölddel díszítsük a tetejét.
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…