Nyugodtan mondhatjuk, hogy a tiramisu a desszertek pizzája. A világ legnépszerűbb olasz desszertjét egyszerűen nem lehet nem imádni. Főjön az a kávé és érlelődjön az a rum, mert ma az egyik legfinomabb sütemény kerül az asztalunkra!
A tiramisu népszerűségének egyik oka talán éppen egyszerűségében rejlik, hiszen valljuk be, elég könnyű elkészíteni, sőt nagyon finom is. Persze hátrább az agarakkal, ugyanis még a jót is el lehet rontani, például, ha nem megfelelő anyagokat választunk vagy a mennyiséggel csúszunk el. A tirami su jelentése egyébként ‘dobj fel’ vagy ‘vidíts fel’, ami minden valószínűség szerint a benne található főzött kávéra asszociál.
A mascarponét egy nagy keverőtálba tesszük, majd hozzáadjuk a porcukrot és a tojások sárgáját. A fehérjéket robotgéppel kemény habbá verjük, majd laza mozdulatokkal a mascarponéhez adjuk.
Egy mélytányérba töltjük a kávét, és hozzáöntjük az alkoholt, majd a babapiskótát gyors mozdulatokkal megforgatjuk benne, vigyázva hogy ne ázzanak el túlságosan.
Egy magasabb falú edénybe (kb. 6 cm) szorosan egymás mellé tesszük a megmártott piskóták felét, majd a krém felét is rákenjük. Ezután ismételten beterítjük egy újabb réteg kávéba áztatott babapiskótával, és rátesszük a maradék krémet is.
Érdemes egy éjszakára a hűtőben pihentetni a tiramisut, hogy összeérjenek az ízek. Tálalás előtt a tökéles íz és a gusztaság kedvéért megszórhatjuk kakaóporral.
Kép forrása: Pinterest.com
Próbáld ki a “Tiramisu Dorina módra” receptet is a kisfazek.hu oldalról!
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…