A 2009-ben bemutatott Julie & Julia című amerikai komikus filmdráma annyira bűbájos, hogy a Vájling csapata egyszerűen nem tud elmenni mellette szó nélkül. Elmeséljük, mire fel ez a nagy felhajtás körülötte, és miért is tetszett nekünk annyira. Annyit azért előre megsúgunk, hogy mindkét nő a főzésben találja meg a kiteljesedését.
A film cselekménye két szálon fut: az egyikben Julie a főszereplő a 2000-es évek elejéről, a másiknak pedig Julia az 1950-es évekből. Julie a harmincas éveiben jár, és telefonközpontban tengeti mindennapjait, ahol a 2001. szeptember 11.-i támadások áldozatainak hívását fogadja. Julie-t nagyon lelombozza ez a munka, ismerősei pedig sorra halmozzák a nagyobbnál nagyobb sikereket. Főszereplőnk egyszer csak fogja magát és úgy dönt, hogy elkészíti Julia Child A francia konyhaművészet című könyvében található 524 receptet. Mindezekről pedig blogot is indít, amely kis idő elteltével nagyon népszerű lesz az interneten.
Talán nem nehéz kitalálnunk, hogy másik főszereplőnk a szakácskönyv írója, Julia Child. Julia egy buzgó és lendületes háziasszony, aki diplomata férjével a nyüzsgő Párizs városába költözik a második világháború után. Elfoglaltság gyanánt beiratkozik egy főző tanfolyamra, ahol hamar a haladó csoportban találja magát, sőt egy gondolat is kiformálódik benne: egy szakácskönyv írásán töri a fejét. Talán nem nagy spoiler, ha elmondjuk, hogy Julia könyve nagy sikert arat és egy saját tévéműsort is kap.
Julie és Julia története igaz történet alapján készült, amelyben mindkét nő végül sikereket könyvelhetett el az életében. Julia azért, mert írt egy szakácskönyvet, Julie pedig azért, mert megfőzte a könyvben található összes receptet. A két nő sikertörténete mellett a néző megmerítkezhet a francia konyhaművészet színe javában, és mellette sokat tanulhat a szorgalomról, a kitartásról és nem utolsó sorban az élet szeretetéről. Ha még nem láttátok, akkor itt az ideje mihamarabb pótolni!
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…