Fontos számunka a környezetvédelem, így nem véletlenül kaptuk fel a fejünket a hír hallatán, miszerint a Lidl Magyarország még a korábbiakhoz mérten is csökkenti műanyag felhasználását: ezúttal a gyümölcsök és a zöldségek terén eszközölt változásokat.
A műanyagmentes-fejlesztésnek hála a vállalat évi 17 tonna műanyagot képes megtakarítani, amely közel sem hangzik kis mennyiségnek. Nem kell egyébként nagy változtatásokra gondolni: például a Golden, Idared, Fuji, Gála és Jonagold termékek esetében annyit változtattak, hogy a műanyag sorolóbetéteket papírtálcákra cserélték, míg a 3 db-os zöld csípős paprika, a Red Chief és Granny Smith esetében a 4 db-os kiszerelést átállították lédig (azaz nem előre csomagolt) változatra – így ez utóbbi esetében a csomagolásból 100 százalékban eltávolításra került a műanyag.
A Lidl egyébként már korábban is fontosnak tartotta a környezetbarát technológiát: 2018-ban például célul tűzte ki, hogy 2025-re 20 százalékkal csökkenti a műanyag felhasználását, saját márkás termékek csomagolóanyagainak 100 százalékát pedig újrahasznosíthatóvá teszi. Fontos még, hogy a Lidl 2018-ban végleg megszabadult az egyszer használatos műanyagok forgalmazásától, úgy mint a szívószálak, a műanyag poharak, a műanyag tányérok és evőeszközök, valamint a műanyag fültisztító pálcikák.
A vállalat még ezen felül is tesz a tudatos és átlátható vásárlásért, ugyanis létrehozta saját „Felelősen csomagolva” logóját, amely csakis azokra a termékekre kerülhet rá, amelyek megfelelnek az alábbi kritériumrendszernek:
[tds_note]A Lidl saját működési folyamatiban is hangsúlyossá tette a fenntarthatóság és a tudatos vásárlás elveit, amelyek érdekében – az említetteken túl – még edukatív aktivitásokat szervez, legutóbb például a szelektív hulladékgyűjtés témájában fejlesztett applikációt és hirdetett versenyt követői számára.[/tds_note]
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…