Categories: Hírek

Ne dobd ki az ételt, inkább tervezz okosan!

Magyarországon a legtöbb élelmiszer-hulladékot a háztartások termelik – ez évente átlagosan 65 kilogramm kidobott ételt jelent.[1] A nem tudatos fogyasztói döntések nemcsak a spórolást nehezítik meg, de még a klímaváltozásért felelős üvegházhatású gázok kibocsátásához is hozzájárulnak. A Nestlé Hungária és a SPAR Tervezz okosan! című kiadványa hiánypótló ismertetőkkel és pénztárcabarát gyakorlati tippekkel támogatja a környezettudatos fogyasztói szokások kialakítását.

 

Évente összesen mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik Magyarországon, és egy négyfős család ennyi idő alatt körülbelül 50 ezer forint értékű feleslegesen megvásárolt élelmiszert dob ki.[2] A pazarló hozzáállás megnehezíti az éhezés elleni küzdelmet, valamint legalább 10 százalékkal fokozza az üvegházhatású gázok kibocsátását,[3] pedig ez egy kis odafigyeléssel könnyedén elkerülhető lenne.

A fenntartható étrendhez és az élelmiszer-pazarlás megelőzéséhez nyújt segítséget a Nestlé Hungária és a SPAR Magyarország közös kiadványa. A Tervezz okosan! című kisokos konkrét, hasznos tippeket ad az élelmiszerek helyes tárolására, az eltarthatósági idő megnövelésére, a környezeti szempontokat figyelembe vevő vásárlásra, vagy éppen a szelektív hulladékgyűjtés helyes módjára. A kiadványnak köszönhetően az olvasók megtudhatják, hogy melyek az aktuális idényzöldségek és -gyümölcsök, mit mutatnak a csomagoláson található jelölések, milyen hosszan fogyaszthatók az egyes termékek a minőségmegőrzési idő lejárta után, továbbá melyek az újrahasznosítható műanyagtípusok. Ezáltal tudatosabbá válhatnak fogyasztói döntéseikben, megtapasztalva azt, hogy a környezetvédelem által pénzt és energiát is megspórolhatnak, továbbá támogathatják a hazai agrárágazatban tevékenykedő kistermelőket.

Közös erővel a fenntarthatóbb vásárlói döntésekért

Nem ez az első alkalom, hogy szemléletformáló kiadvánnyal jelentkezik a Nestlé. 2019-ben jelent meg a szelektív hulladékgyűjtésről szóló első kisokosa, majd ezt követte 2020-ban a SPAR-ral közös összefogás eredményeként a Hogyan legyek környezettudatos vásárló? című összefoglaló, amelyben a fenntartható életmódra adtak tippeket. Az idei kisokos ennek a közös munkának a folytatása, hiszen az eddigi témákat tovább tágítva mostanra már az élelmiszer-pazarlás is fókuszba került.

Manapság ritka az olyan értékteremtő iparági partnerség, mint ami a Nestlé és a SPAR közös munkáját jellemzi. A célunk, hogy megmutassuk: együtt erősebbek vagyunk, és ha összeadjuk az erőforrásainkat, akkor valódi pozitív változásokat idézhetünk elő – mondta Csóka Noémi, a Nestlé vállalati kommunikációs menedzsere. – A legújabb kiadvány nemcsak online és egyes magazinok mellékleteként, hanem a SPAR áruházakban is elérhető lesz, így minden eddiginél szélesebb körben juthatnak hozzá a fogyasztók.”

A kisokosra alapozva a két vállalat 2021-ben országos iskolai kihívást hirdetett, melyben a gyerekek a környezettudatos életmód és a szelektív hulladékgyűjtés alapjait sajátíthatták el. „A kezdeményezésünk népszerűsége megerősített minket abban, hogy szükség van a környezettudatos életmóddal kapcsolatos edukációra, ráadásul a jövő generációjának is utat mutathatunk – értékelt Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. – Ezért a Nestléhez csatlakozva idén is meghirdettük az iskolásoknak szóló játékos kihívásunkat, ahol a jelentkező osztályok hasznos segédeszközöket kaphatnak a környezettudatos attitűd elsajátításához” – tette hozzá.

Több platformon átívelő kezdeményezés

Az értékes nyereményekért folyó iskolai kampány csak a kezdet: a vállalatok célja, hogy a környezettudatos szemléletváltás széles körben is elterjedjen, hiszen a fenntarthatóbb jövő feltétele, hogy minden társadalmi réteget és minden korosztályt megszólítsanak. Ennek érdekében a Tervezz okosan! tartalmát magazinokban és online csatornákon is terjeszteni fogják.

A SPAR Magyarország számára stratégiai törekvés a fenntarthatóság a kereskedelmi tevékenység, az élelmiszer-előállítás, a hulladékgazdálkodás és az energiafelhasználás terén is. A vállalat évről évre bővíti fenntarthatósági kezdeményezéseinek körét: csökkenti a környezeti terhelést jelentő anyagok használatát, üzlethálózatában energiatakarékos megoldásokat alkalmaz, a helyi vállalkozásokat és beszállítókat támogatja, valamint társadalmi ügyeket karol fel. Minden törekvésével erősíti a környezet védelme iránti elkötelezettségét és nem utolsó sorban igyekszik pozitív irányba elmozdítani a munkatársak és a vásárlók gondolkodásmódját.

Nyers Marcell

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago