Az emberiség belefullad a műanyagba, ez sajnos a nagyon szomorú valóság! Mint, ahogy az is, hogy ezzel a dologgal valamit kezdeni kell. A szemléletváltás mellett a probléma kezelésében kulcsszerepet játszhat az úgynevezett bioműanyag, amelyre sokan egyfajta új csodafegyverként tekintenek. Már az Európai Unió is kiemelt figyelmet fordít az ilyen anyagokra, és az is sokatmondó, hogy a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szakvásárán, a Fruit Logistica expón is komoly szerep jut a témának. De mik is azok a bioműanyagok, és valóban segíthetnek a bolygóért vívott harcban?
A hagyományos műanyagokkal a legnagyobb probléma, hogy jellemzően valamilyen fosszilis nyersanyagból, például kőolajból készülnek, valamint iszonyú hosszú ideig tart, míg lebomlanak. A bioműanyagok ezzel szemben megújuló alapanyagokból készülnek és/vagy biológiai úton viszonylag gyorsan lebomlanak. Egyszerűsítve a dolgokat, tehát a földeken megtermelt növényekből is előállíthatóak, használat után pedig komposztálással megsemmisíthetőek, és újrahasznosíthatóak. Tulajdonságaik révén viszont ugyanúgy használhatóak, mint a hagyományos műanyagok, így alkalmasak lehetnek azok kiváltására.
A bioműanyag komoly előnyöket kínál, azonban egyelőre az évi 348 millió tonnás műanyagtermelés csupán 1 százalékát teszi ki. És ez nem véletlen sajnos: A előállítása egyelőre drága, ráadásul komoly beruházást igényel az üzemek létrehozása, hiszen nem lehet pusztán annyival elrendezni az átállást, hogy mostantól más alapanyagokat használnak a gyártók. Emellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a lebomlásuk speciális körülményeket, jellemzően nagy hőt és páratartalmat igényel. Azaz nem dobhatunk be egy bioműanyagból készült poharat a kert végén található komposztálóba. Valamint az is gátolja a bioműanyagok elterjedését, hogy az alapanyagul szolgáló növények termesztéséhez, szállításához és feldolgozásához is meg kell teremteni a megfelelő feltételeket, ami komoly szaktudást feltételez, és persze költségekkel jár.
Ebből következik, hogy a mezőgazdasági szereplők, a termelésben vagy feldolgozásban érdekelt vállalkozások komoly szerepet játszhatnak a hagyományos műanyagok leváltásában, és bioműanyagokkal történő helyettesítésében. Ők rendelkezhetnek a megfelelő háttérrel, tudással, és felszereléssel ehhez, például olyan nagy teljesítményű komposztáló rendszerekkel, amelyekben akár a bioműanyagok is lebonthatóak. Ezen kívül e vállalkozások számára felhasználói szempontból is érdekesek lehetnek a bioműanyagok, hiszen a termékek csomagolása, szállítása során is számításba jöhetnek a hagyományos műanyagok helyett.
Épp emiatt jelenik meg ez a téma hangsúlyosan a Fruit Logistica (2020 február 5.-7.) kiállításon, ahol például Christian Schulz az Európai Unió projektmenedzsere és az European Bioplastics konzorcium szakértője tart előadást. Fontos információ, hogy a a magyar látogatók rendkívül kedvezményes áron vásárolhatnak rá jegyet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarán keresztül!
A bioműanyag egyértelműen egy evolúciós lépés, amely segíthet a bolygónk zöldebbé tételében, de önmagában nem alkalmas a probléma megoldására. A bioműanyagok előállítása és feldolgozása is terhelést ró a környezetre, csak kevesebbet, mint a hagyományos műanyagok. A legfontosabb továbbra is a szemléletváltás, hogy a cégek és a fogyasztók ne az egyszer használatos csomagolóanyagok, olcsó eldobható tárgyak mellett tegyék le a voksukat, és törekedjenek a fogyasztás visszafogására.
Még akkor is, ha ez profitveszteséget okoz, vagy egy kicsit kényelmetlenebbé teszi az életet. Mert ha e téren nem sikerül előrelépni, akkor nincs az a csoda bioműanyag, ami megmentené a bolygónkat.
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…