Hírek

Természetes antibiotikum – Fegyver az őszi bacik ellen

A hideg köztudottan rontja szervezetünk ellenálló képességét, csökkenti immunrendszerünk hatékonyságát, így sokkal hamarabb válhatunk a ránk leselkedő baktériumok és vírusok áldozatává. Ha nem nagy a baj, nem kell egyből magunkból kikelve az orvoshoz, majd a gyógyszertárba rohanni segítségért. Inkább nyugodjunk le, és nézzünk kicsit szét a kamránkban, ugyanis lehet, hogy éppen egy természetes antibiotikum forrásra bukkanunk benne!

Kétség sem fér hozzá, hogy az 1928-ban Alexander Fleming által felfedezett penicillin több millió ember életét mentette meg, és sokszor gyors megoldást nyújt a bakteriális fertőzések legyőzésére. A széles körben elterjedt gyógyszerszedésnek hála, az emberek kezdtek megfeledkezni a természetes gyógymódokról, és halomszámra, (sokszor) feleslegesen tömték magukba az antibiotikumokat. A bacik pedig okosabbak, mint gondolnánk, ahogy időről időre találkoztak a gyógyszerekkel, „tanultak” belőle, míg végül egyesek akár rezisztenssé is válhattak. Éppen ezért érdemes azokhoz a természetben is megtalálható antibiotikum forrásokhoz fordulni segítségért, amelyek nem segítik a bacilusuk rezisztenssé válását, sőt lényegesen kevesebb mellékhatással is bírnak, mint említett társaik. Szemezgessünk pár kifejezetten hatékony bacilusgyilkos közül!

Cayenne bors

Neve alapján  borsnak gondolnánk, valójában egy chili fajtáról van szó, amelyet őrleményként, fűszerként használunk. Gyakori összetevője a mexikói, dél -amerikai és ázsiai ételeknek. Erős gyulladáscsökkentő, kifejezetten ajánlott a felső légúti megbetegedések kezelésében. Ha megfáztunk meleg vízbe keverjünk el egy teáskanálnyi cayenne borsot, vagy egy evőkanál mézbe rakjunk belőle egy fél teáskanállal, és szopogassuk el.

Manuka méz

A manuka méz az az új -zélandi manukafák nektárjából származik, amelynek jótékony hatását Dr. Peter C. Nolan fedezte fel. Antimikrobiális hatása (tehát, hogy milyen hatékonysággal képes inaktiválni a mikrobákat) függ attól, hogy a nektárt melyik virágról gyűjtötték be a szorgos méhek. A manuka méz borsos ára elsősorban a nagymértékű marketingnek köszönhető, a benne található metil-glikozid (ennek köszönheti bacigyilkos hatását) miatt valóban hatékony természetes antibiotikum.

Mezei zsúrló

Bacilusölő hatása közismert, ereje összemérhető az ampicilin vagy a nystatin nevű antibiotikumokéval. Húgyúti gyulladás és fertőzések esetében különösen javallott, mivel segíti a vese működését. Egy csapott evőkanál teafüvet főzzünk 2-3 percig, majd szűrjük le, de sose használjunk fémszűrőt! Napi egy két pohár ajánlott kúraszerűen.

Fontos hangsúlyozni, hogy a természetes antibiotikumok segíthetnek a betegségek leküzdésében, de semmiképpen sem helyettesítik a gyógyszereket. Betegség esetén mindig konzultáljunk kezelőorvosunkkal!

Éva Benke

Recent Posts

Kymco ZX 50 karbantartási tippek

Ha Ön Kymco ZX 50 robogót használ, előfordulhat, hogy felmerül a kérdés: hogyan kell rendben…

4 nap ago

Nyári diétázás – bukásra programozva?

Van az az érzés, amikor egy nyaralás után úgy érsz haza, hogy „na, most aztán…

4 nap ago

Mennyi alkohol van a borban és mikorra ürül ki a szervezetünkből?

Vajon pontosan mennyi alkohol van egy pohár borban, és ez mit jelent a szervezetünkre nézve,…

1 hét ago

Megérkezett Magyarországra a McDonald’s legendás Grimace Shake – Te kipróbálnád a lila őrületet?

Hallottál már a lila McDonald’s shake-ről, amiért Amerikában mindenki odavan? Most végre nálunk is elérhető…

1 hét ago

Főzni csak stílusosan – Miért dobják fel a főzőműsorokat az OLED TV-k?

Emlékszel még, amikor a főzőműsorok háttérzajként mentek a tévében? Ma már egészen más világban élünk.…

3 hét ago

A VIBE Budapest titka: ízek, koktélok és nonstop party

Mi a VIBE Budapest titka? Az, hogy egyszerűen nem hasonlítható semmihez. Itt minden részlet a…

3 hét ago