Egy emberként hördült fel az internet annak a pitiánernek a feljelentése miatt, aki azt sérelmezte, hogy az egyik mentős ebédre hamburgert vásárolt egy Szentendrei úti büfében. Akadnak persze olyanok, akik nem sajnálják a mentősöktől az ételt.
Az önjelölt igazságosztó még fotót is készített az esetről, míg a mentős 1 perc 51 másodpercet várakozott a rendelt ételre, ráadásul szabályosan, a másfél méteres távolságot megtartva. Az egység nem ellátás helyett vagy alatt, hanem a kórházból a mentőállomás felé tartva állt meg a burgerért, amelyet végül idejük sem volt elfogyasztani a megfeszített tempó miatt.
Nos, szerencsére vannak jó számmal olyanok is, akik nem sajnálják az ételt a frontvonalban dolgozóktól, hiszen az eset után számos hamburgerező, gyrosozó, büfé és pizzériázó biztosította a feljelentett mentőst és kollégáit a támogatásukról. Először a Zing Burger tette közzé frappáns reakcióját a Facebookon.
„Egy mentős sem maradhat hamburger nélkül! Mi számíthatunk Rátok, Ti számíthattok ránk. A Zing Burger csapata a héten végigjárja a budapesti, debreceni és fehérvári mentőszolgálatokat több száz ajándék hamburgerrel, mi így fejezzük ki köszönetünket az emberfeletti munkátokért” – írta a Zing Burger&Co. Azóta rengeteg más büféből is érkezett felajánlás, többek között egy balassagyarmati kis, talponálló gyrosozó is beállt a sorba, a tulajdonosok, Popomájer Lajos és Popomájerné Molnár Viktória így reagáltak posztjukban: „Felháborodva a Szentendrei úton történt szégyenletes mentősök elleni feljelentésre reagálva! Cégünk a megfeszített munka elismeréseképpen minden szolgálatban lévő mentősnek fejenként egy-egy gyrospitát ad!”
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…