A pannonhalmi bencés szerzetesek sokáig kivételnek számítottak, mert sok más szerzetesrendtől eltérően nem főztek sört. Ám ahogy a mondás tartja: ami késik, nem múlik.
Az apátság Blonde névre keresztelt első söre még tavaly augusztusban jelent meg, mostanra pedig teljes lett a belga monostori hagyományokból született sörkínálat, amely trappista útmutatások alapján, de magyar konyhában fejlesztett receptekkel készül az apátságtól tíz kilométerre, a Ravazd határában található sörfőzdében.
Az elképzelés, hogy az apátság sört fog főzni, még évekkel ezelőtt fogalmazódott meg, és az ötlet nagyon sokak tetszését nyerte el. A sörfőzdében a belga apátsági söröket választották követendő példának, így az európai bencés kapcsolatrendszernek köszönhetően, Tihanyi Fülöp sörfőző mester, és korábbi pannonhalmi bencés diák több trappista monostort is meglátogatott, hogy behatóan tanulmányozza a vallóniai szerzetesek évszázados sörfőző tudományát.
A Belgiumban kapott útmutatások pedig már testet is ölthettek a magyar ízlés szerint újragondolt trappista sörsorban, amely a blonde, a dubbel, a tripel és a quadrupel sörfajtákat sorakoztatja fel. A négyféle sör megjelölésének eredete a hagyomány szerint még abból az időből származik, amikor a fogyasztók számára csak X-ek jelölték a termék erősségét. A legtöbbet fogyasztott, könnyed alapsört egy X-szel jelölték, az ennél testesebb, manapság gyakran borostyán színű főzet, a dubbel az XX jelet kapta. Az előbbieknél magasabb alkoholtartalmú, leginkább világos sör, vagyis a tripel jelölése XXX lett, míg a legsötétebb színű és legerősebb, összetett ízvilágú quadrupel sört XXXX jellel látták el – most ezek a szimbólumok kaptak helyet a magyar címkéken is.
Bár a négyféle sör már önmagában is izgalmas újdonságnak tűnik, a Pannonhalmi Apátsági Sörfőzde már javában dolgozik a sor folytatásán, céljuk ugyanis az, hogy virágzó apátsági sörkultúrát teremtsenek Magyarországon.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…