Italok

Dreher IPA – a Dreher legkeserűbb világos söre

A Dreher IPA a hatodik variánsként érkezik a márka családjába a Bak, a Hidegkomlós, a Pale Ale, a Red Ale és a Félbarna Hidegkomlós mellé.

Mindegyik típus kizárólag 3 klasszikus összetevőt tartalmaz: árpamalátát, komlót és kristálytiszta vizet. A domináns komlózottságának köszönhető 35-ös IBU értékével figyelemreméltó a kategóriájában – a nemzetközi szinten bevezetett skála, az „International Bittering Units” 0 és 100-as érték között értékeli a sörök keserűségét.

„Az elmúlt két évben rendkívül jó tapasztalatokat szereztünk az első felsőerjesztésű sörünkkel, a Dreher Pale Ale-el. A tavaly bemutatott Red Ale szintén azonnal sikeres lett a fogyasztók körében. Ezért is döntöttünk úgy, hogy itt az ideje elkészítenünk egy olyan receptúrát, amely karakteresen keserű és határozottan testes, azaz egy valódi, izgalmas India Pale Ale. A Dreher IPA elkészítéséhez Citra, Mosaic, Cascade, Centennial, Azacca és Pekko komlót használunk” – mondta el az új sörről Séra Péter, a Dreher Sörgyárak sörtermelési főmérnöke.

Az új variáns április elejétől kapható a boltokban. A kiskereskedelemben 0,5 literes dobozban és üvegben, a többi variánssal megegyező áron lesz kapható.

Vajling

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago