Italok

20 hektárral is nőhetnek a komlóföldek Magyarországon

Újabb 20 hektárral növekedhet a sör alapanyagának számító növény, azaz a komló termőföldjeinek mérete a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária közös programjának köszönhetően.

A somogyi Kastélyosdombón több mázsa egészséges, jó minőségű komló szüreteléséhez kezdtek hozzá a helyi családok, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária kezdeményezésében. Egy program során a területen még 2018 őszén ültettek komlót, és ez az idei lesz az első komolyabb szüret.

A komlótermesztésnek régre visszanyúló hagyománya van Magyarországon, ám mintha az utóbbi időkben ez picit visszaszorult volna. Kastélyosdombón a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a HEINEKEN Hungária támogatásával felélesztve a régmúlt jó szokásait, komlót telepített, amelyhez három népszerű fajtát, a Perle, Saazer és Chinook növényeket használtak. A két éve elültetett komlómagok idén ősszel adnak először tetemes mennyiségű termést, a szüret során várhatóan több mázsa komló kerül majd betakarításra.

Célunk, hogy minél színesebbé, ellenállóbbá tegyük a magyar agráriumot, amiben kiemelt szerepe van a korábban jól működő ágazatok, köztük a nagy múltú komlótermesztés felélesztésének. A magyar mezőgazdaság akkor tud rugalmasan felelni a piaci kihívásokra, versenyképességünket akkor tudjuk megőrizni és növelni, ha az élelmiszeripar mind nagyobb arányban támaszkodik hazai alapanyagokra, mezőgazdasági termékeink bővülő kínálatára. Egy ágazat újjászületése, megfelelő felvevőpiac esetén a komló termesztése új munkahelyeket teremt, erősíti a vidék gazdaságát, színesíti a magyar agráriumot. A termelők augusztus 31. és szeptember 22. között nyújthatják be a támogatási kérelmüket a 150 millió forintos keretösszegű programba, amelynek révén akár húsz hektárral is növekedhet azon területek nagysága, melyeken komlót termesztenek Magyarországon.” – mondta a szüret alkalmából Nagy István agrárminiszter.

“A sör alapanyaga kiút lehet a szegénységből. A HEINEKEN a világ minden táján különös értékként tekint a helyi közösségekre, helyi termékekre. A Kastélyosdombói komlót Magyarország kedvenc söréhez, a Sopronihoz fogjuk felhasználni. Célunk, hogy a jövőben Soproni előállítása során 100 százalékban magyar komlóra támaszkodhassunk” – nyilatkozta Geert Swaanenburg, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója.

A HEINEKEN Hungária a programban piaci áron vásárolja a Kastélyosdombón termelt komlót, ezzel pedig biztosítja a program hosszú távú fennmaradását, amelyben mintegy 10 család vesz részt.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago