Forrás: Cultura
Bizony a költők az írás mellett szerettek enni is: Arany János egyik kedvence például a Marcza-fánk volt, amelynek receptjét most mi is megmutatjuk!
A magyar költő kedvencei között foglalt helyet a paprikás a csirke, a túrós csusza, de a lepényt és a palacsintát is nagyon kedvelte. Bár szerette a finom falatokat, Arany János számos betegséggel küzdött, éppen ezért nem igazán látszott meg rajta, hogy valójában mennyire szerette a hasát.
A költőnek fennmaradt egy receptje, amelyet levélben küldött el barátjának, tanulótársának, Szilágyi Istvánnak 1859-ben, ez volt a Marcza-fánk. Köztudottan ez volt Arany legkedvesebb édessége, mutatjuk hogyan készíthetitek el ti is!
A tojást alaposan kikeverjük a cukorral, a sóval, a reszelt narancshéjjal és a rummal, majd hozzáadjuk a tejet és apránként a lisztet.
A palacsintatésztánál kicsit sűrűbb, joghurt állagot kell kapnunk. 2 dl olajat és egy evőkanál sertés zsírt hevítünk egy kisebb serpenyőben közepes lángon, amibe egy olajozott evőkanállal adagoljuk a fánktésztát. A
próbasütésnél gyorsan kiderül, hogy a tésztához kell-e még lisztet tennünk. Ha egy kicsit sűrűbb a tészta, akkor szépen formázhatóak a fánkjaink.
Arra ügyelnünk kell, hogy azért folyékony állagú maradjon a tésztánk. Papírtörlőre szedjük, lecsöpögtetjük, és rögtön tálaljuk. Még másnap is finom, ha marad.
Lekvár, porcukor, fahéj, mazsolás túrókrém az ízesítéshez.
Recept forrása: Origo
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…