Vegáknak

Tepsis hagymás-sajtos burgonya

A tepsis hagymás-sajtos burgonya finom húsmentes fogás, és olyan laktató, hogy önmagában is nyugodt szívvel kínálhatod. 

Ha valami laktató ételre vágyunk, akkor sokszor készítünk olyat, amiben hús van, pedig húsmentes alapanyagokból is készülhet kifejezetten kiadós, kalóriadús fogás. A tepsis hagymás-sajtos burgonya után egészen biztosan nem maradsz éhes, sőt azt is garantáljuk, hogy a húst sem fogod hiányolni az ételből.

Tepsis hagymás-sajtos burgonya recept

1 kg burgonya
2 fej hagyma
5 dkg vaj
300 ml tejszín
3-4 ek tejföl
150 g trappista sajt
só, bors

A burgonyát megpucoljuk, megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük.(Fontos, hogy ne főzzük túl, különben szétesik, és nem tudjuk majd szeletekre vágni.)

Míg a burgonya fő, a vöröshagymát vékony szeletekre felvágjuk, és kivajazunk egy jénait.

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.

Ha a krumpli megfőtt, vékony szeletekre vágjuk, majd leteszünk belőle egy réteget a jénaiba, erre jöhet egy réteg hagyma és a trappista sajt fele. Ezután még egy réteg burgonyát és hagymát lerakunk.

A hagymát és a krumplit meglocsoljuk tejszínnel, megszórjuk a maradék reszelt sajttal, majd az előmelegített sütőbe toljuk, és 15-20 perc alatt készre sütjük.

Miután kivettük a sütőből, tálalhatjuk is egy kevés tejföl társaságában. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Nora

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago