“Itt van az ősz, itt van ujra” és az ősszel itt vannak a borongós, kellemetlen napok is, amelyek a legvidámabb embert is képesek egy kis depresszióba hajtani. Ezt sokféleképpen lehet elkerülni. Mi most öt forró finomság receptjét mutatjuk be, melyek tökéletesen illeszkednek az évszak hangulatához, messzire űzik a depressziót és garantáltan átmelegítik testünket és lelkünket.
Egy kisebb edényben melegítsünk fel 50 ml vizet, amihez adjunk 5 kardamommagot, 2 szegfűszeget, 1 csillagánizst, 1 fahéjrudat és 1 teáskanálnyi reszelt gyömbért. A víz felforrása után vegyük le a keveréket a tűzről, adjunk hozzá egy fekete tea filtert és 100 ml szójatejet. Tegyünk rá fedőt, hagyjuk állni 5 percig, szűrjük le és csészében tálaljuk a hűvös őszi estékre tökéletes, egzotikus teafélét.
360 g kockázott vajat dolgozzunk össze 500 g liszttel, 1 tojássárgájával, fél teáskanálnyi sóval és 120 g cukorral. A vaj maradjon darabos, ne olvadjon el. Adjunk a tésztához 60 ml hideg vizet, majd dolgozzuk további 2 percig, ezután tekerjük folpackba és 1 órát pihentessük hűtőben. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, majd a két részre osztott tésztát nyújtsuk lisztes felületen nagyobbra, mint a piteforma. A kinyújtott tészták közül az egyiket lisztezzük be mindkét oldalán, majd helyezzük a formába, nyomkodjuk le a széleit. A túllógó részeket vágjuk le. A tészta tetejére helyezzünk sütőpapírt és töltsük meg száraz babbal. Tegyük az alapot a sütőbe 10 percre. Hámozzunk meg, csumázzunk ki és negyedeljünk fel 8 almát. A negyedeket ezután vágjuk vékony szeletekre. Egy tálban keverjük össze az almát egy fél citrom levével, egy fél teáskanálnyi őrölt fahéjjal, egy fél kávéskanálnyi őrölt szerecsendióval, 2 evőkanálnyi liszttel, 50 g cukorral és 100 g barna cukorral. A sütőből kivett alapról távolítsuk el a papírt és a babot, majd töltsük meg az almás keverékkel. 40 g vajat tegyük az alma tetejére. A tészta másik, még nyers felével fedjük le a pitét, középen vágjuk egy kis lyukat. 1 teáskanálnyi vizet keverjünk össze egy tojásfehérjével, majd kenjünk meg a pite tetejét. Tegyük sütőbe a pitét, 180 fokon 50-55 percig süssük, míg aranybarna nem lesz a teteje. Melegen a legfinomabb, de a forró gyümölcsös szószok, lekvárok vagy a gőzölgő almacider is jól illik hozzá.
3 kisebb hagymát, 25 g gyömbért és egy chilit vágjunk apróra. Egy közepes méretű Hokkaido tököt vágjuk félbe, kanállal szedjük ki a magokat, majd vágjuk kockára a tököt. Olajon pirítsuk meg a hagymát, a gyömbért és a chilit, majd ízlés szerint adjunk hozzá cukrot, sót, borsot. Öntsünk 100 ml fehérbort és 600 ml zöldségalaplevet az edénybe, majd lefedve főzzük alacsony fokozaton 20-25 percig. 200 ml kókusztej hozzáadása után főzzük további 5-6 percig. Vegyük le a tűzhelyről és botmixer segítségével pürésítsük az ízletes őszi levest.
Aprítsunk fel 100 g étcsokit. Közben egy edényben közepes hőfokon melegítsünk fel 600 ml tejet, amihez adjunk hozzá 2 csillagánizst és négy szegfűszeget egy teatojásban. Ezután adjuk hozzá a csokit és kevergessük, amíg el nem olvad a csokoládé. Hagyjuk melegedni 5-10 percet folyamatos kevergetés mellett. Habverővel verjünk fel 100 ml habtejszínt. Vegyük ki a teatojást a forró csokiból, melyet öntsünk csészékbe. A csoki tetejére halmozzuk a tejszínt, majd Be My Macaron macaronnal tálaljuk. A csokis macaron illik hozzá a legjobban, de a gyümölcsös ízek – például az erdei gyümölcs vagy a narancs – is jó választásnak bizonyulhatnak.
Hámozzunk meg és kockázzunk fel 400 g répát. Ezután hámozzunk meg, csumázzunk ki és kockázzunk fel 3 nagyobb körtét. Egy teáskanálnyi vajat olvasszunk fel egy edényben, majd adjunk hozzá egy teáskanálnyi cukrot. Adjuk hozzá a répát és a körtét, majd karamellizáljuk pár percig. Öntsünk 700 ml vizet az edény tartalmához, egy csipet sóval és borssal ízesítsük a keveréket, majd egy botmixerrel pürésítsük a levest. 15-20 percig főzzük közepes lángon, majd alapos kevergetés mellett adjunk hozzá 150 ml tejfölt. Pirított magvakkal, melegen tálaljuk a pikáns, elsőre talán kissé szokatlan ízvilágú, forró finomság!
A fenti öt forró finomság nem csak átmelegíti testünket, de a bennük felhasznált fűszerek a vérkeringést is serkentik, így átmelegítve minket a hidegebb napokon. Ebédre, vacsorára vagy akár piknikhez, őszi sétákhoz is ideálisak, de az biztos, hogy a forró csészét szorongatva a kinti hideg nem is tűnik majd olyan szomorkásnak.
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…