A fokhagymás-spenótos tészta főzelék helyett is kitűnő választás, hús nélkül is laktató és pofonegyszerűen elkészíthető.
A spenót egy igen megosztó alapanyag, amit valaki vagy szeret vagy nem, ám tésztával készítve akár azok is megkedvelhetik, akik korábban idegenkedtek ettől a zöldségtől. A fokhagymás-spenótos spagettivel szinte lehetetlen hibázni, az elkészítése pedig mindössze 20 percet vesz igénybe, így azok számára is jó választás, akik gyorsan a tányérukon akarják tudni az ételt.
500 g friss spenót levél
2-3 gerezd fokhagyma
2 ek olíva- vagy kókuszolaj
400g spagetti tészta
10 dkg reszelt sajt (parmezán vagy trappista)
só ízlés szerint
A fokhagymát apróra vágjuk, és az olajon megpirítjuk míg meg nem puhul. Figyeljünk rá, hogy ne barnuljon meg, mert kesernyés lesz az íze.
Közben egy másik tálba felöntjük a spenótot annyi vízzel, hogy éppen hogy ellepje, majd pár percig összefőzzük.
Ha kész a spenót, leszűrjük, hozzáadjuk a fokhagymát, a sajtot, sózzuk, majd az egészet összeturmixoljuk.
A spagettit sós, forrásban lévő vízbe tesszük.
Mielőtt teljesen puhára főne, levesszük a tűzről, és egy serpenyőben a spenótos-fokhagymás szósszal alaposan elkeverjük. Kb. egy deci vizet megtarthatunk a főzővízből és hozzáadhatjuk, ha krémesebb állagot szeretnénk elérni.
Az egészet összesütjük, míg a spagetti meg nem puhul teljesen. Sok-sok reszelt sajttal tálaljuk.
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…