Receptek

Laktató vargányaleves krumplival

A vargányaleves egy nagyon különleges és laktató vidéki különlegesség, amelyet szinte minden házban máshogy készítenek. 

Az erdei gombák királyaként is számon tartott vargányákból nagyon finom levest készíthetünk, ráadásul, ha szerencsések vagyunk októberben még ki is foghatjuk a piacon, a gomba ugyanis júniustól körülbelül októberig terem.

A vargánya jellegzetes, kissé dióra emlékeztető aromája, hihetetlenül ízletes, amelyet frissen és szárítva is szokás fogyasztani. Arra érdemes odafigyelni, hogy csakis frissen szedett gombát vigyünk haza a piacról, és amint időnk engedi azonnal készítsük el!

A vargányaleves nem egy nagy ördöngösség, a gomba felhasználásának gazdag hagyományai vannak Erdélyben, de itthon is okkal népszerű.

Ízletes vargánya Forrás: Házipatika

Hozzávalók

1 kg burgonya
3 dkg szárított vargánya
1-2 gerezd fokhagyma
ízlés szerint
ízlés szerint szemes bors
ízlés szerint babérlevél
2 liter víz
Habaráshoz:
1 db kis pohár tejföl
1 evőkanál liszt
A burgonyát meghámozzuk majd  kisebb kockákra vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk.
Megfelelő méretű edénybe felteszünk forrni 1 liter vizet, és ha felforrt, berakjuk a szárított vargányát, majd kb. 10 percig főzzük.
10 perc után beletesszük a krumplit és a fokhagymát is, felöntjük még 1 liter vízzel. Ha felforrt ízesítjük sóval, borssal, babérlevéllel ízlés szerint, és puhára főzzük.
Közben 1 kis pohár tejfölből és 1 evőkanál lisztből habarást készítünk, és ezzel behabarjuk a levest.
Pár perc forralás után már tálalhatjuk is!
[sc name=”facebook” ]
Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago