A zacskós leveseket sok vád éri, és sajnos nem mindig alaptalanul: egyesek íztelenek, kevés bennük a muníció, sok a műanyag, vagy szimplán csak bűnrosszak. De vajon van-e értelme összehasonlítanunk őket a nagyi leveseivel, és akad-e szignifikáns különbség az olcsóbb és a drágább variációk között? Nagy zacskós leves tesztünkből most minden kiderül!
A kollégiumi szobák hegyekben álló zacskós levesei nem egyszer mentették már meg a diákságot az éhhaláltól, hiszen ha elfogyott az otthonról hozott apanázs, akkor jöhetett az instant fogás, amit főzőtudomány nélkül is bárki bármikor összedobhatott. Természetesen nemcsak az éhenkórász diákság, de azok a rohanó emberek is profitálnak a percek alatt elkészíthető fogásokból, akiknek sem idejük, sem energiájuk nincs ahhoz, hogy egy tisztességes házi kosztot összedobjanak. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ezeknek a levesnek is megvannak a maga előnyei, és az sem a véletlen műve, hogy annyi féle fajta változat elérhető belőlük a boltokban.
Legújabb tesztünkben kifejezetten a tyúkhúslevesekre utaztunk, összesen kilenc különböző verziót próbáltunk ki, de természetesen nem egyszerre, mert mégis ki a fene kóstolna végig ennyiféle levest? Inkább megadtuk a módját, mindegyik levest éhesen ültünk le megkóstolni, és több napos tesztelés eredményeképpen állítottunk fel a rangsort. Előzetesen csak annyit mondunk, hogy akadt egy-kettő, ami kellemes meglepetést okozott, de a többség sajnos olyan volt, amit még az ellenségeinknek sem kívánnánk.
Természetesen egy jó házi levesnél a világon nincs jobb, de nagyon ritkán talán belefér, hogy egy zacskós instant levessel üssük el az éhségünket. Házi versenyünk hosszas tesztelés után végül holtversennyel zárult: a Deli K’at és a Coop saját márkás terméke messze vitte prímet, ezek voltak ugyanis azok, amelyek a legközelebb álltak a húslevesről alkotott elképzeléseinkhez, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az aranyló házi fogásnak még így sem értek a közelébe. Továbbá ehető minősítést kapott a Lacikonyha és a Lidl saját márkás terméke, az ismertebb márkák közül viszont több is csúfos kudarcot vallott.
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…