Uncategorized

3 kultikus étterem, amely egykor magyar írók kedvelt helye volt

Budapest 1893 és 1914 között méltón viselte a “400 kávézó városa” nevet, nem is csoda, hiszen a fővárosi írók nagyja szívesen töltötte kávéházakban a napjait, ahova nem csak enni-inni, de inspirálódni is járt. Ez ráadásul az utókornak is módfelett jó hír, ugyanis az írók, költők és újságírók második lakhelyének is titulált helyek többsége még ma is nyitott kapukkal várja az oda látogatókat, így ha kedvünk szottyan, mi is ellátogathatunk Ady, Krúdy vagy Karinthy egykori törzshelyeire. 

Kéhli Vendéglő

Krúdy Gyula nem csak a nők, de az ínycsiklandó lakomák szerelmese is volt. Hogy melyiket szerette jobban, azt nehéz lenne megmondani, de az biztos, hogy szívesen hódolt ételek iránti imádatának az óbudai Kéhli vendéglőben. Azért hozzátennénk, hogy nem véletlen az író választása, hiszen a hölgyek és az evés mellett Krúdy az alkoholt sem vetette meg, ez a vendéglő pedig éppen egy rövid támolygásra volt egykori lakhelyétől.

A vendéglő mai napig szívesen kérkedik azzal, hogy Krúdy törzshelye volt: a Kéhli étlapján például máig megtalálható több hagyományos magyar étel, amelyet Szindbád is előszeretettel habzsolt, a falakat pedig az író ékes szavai díszítik.

Forrás: Montázs Magazin

Centrál Kávéház és Étterem

A 20. századi íróvilág legkedveltebb kávéháza kétségkívül a Centrál Kávéház volt, amely egyfajta otthonként is szolgált a művészeknek, többek között a Nyugat ikonikus alakjainak is, mint Ady, Kosztolányi, Gárdonyi, Móricz vagy éppen Molnár Ferenc.

A Centrál Kávéház és Étterem ráadásul ma is várja vendégeit a belváros szívében a Ferenciek terénél, ahol az autentikus fogások egyedi formában kerülnek terítékre, így a hagyomány és az újítás egyszerre képviselteti magát. Ami pedig a miliőt illeti: nos, az egyértelműen az eleganciára szavaz, az 1887 óta üzemelő kávéházba belépve rögvest a száz évvel ezelőtti Pesten találhatjuk magunkat.

Forrás: Nullahategy

Hadik

A főváros budai oldalán található Hadik étterem az 1910-es években élte egyik fénykorát, amikor Karinthy, Kosztolányi, Déry, Móricz és Bőhm Aranka szinte hazajártak az étterembe, így egy igazán nívós művészcsapat volt az étterem állandó vendégköre.

A Hadik egyébként napjainkban is működik: 2010-ben újjáéledt hamvaiból, ekkoriban ugyanis két vendéglátó és kulturális térrel is gazdagodott a hely: a klasszikus Hadik Kávéház a régi írók nagyjai előtt tiszteleg, a Szatyor Bár és Galéria pedig a századforduló bohókás hangulatát megragadva inkább modernebb stílusban képviselteti magát.

Forrás: Ittlakunk
Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago