A cikk címe láttán, biztos sokaknak Amerika ugrik be először. A történetek -márpedig mint tudjuk – sosem ilyen egyszerűek. Most a hamburger születését szemrevételezzük picit, tartsatok velünk! Jöjjön hát a hamburger kontinenseket átívelő sztorija!

Azért valljuk be töredelmesen – egészséges étkezés ide vagy oda – egy íncsiklandozó hamburger láttán nekünk is megkordul a gyomrunk. A hambi története viszont közel sem olyan egyszerű, mint amennyire az elején gondolnánk. A sztori kezdete a középkorra nyúlik vissza, ahol a tatárok előszeretettel terjesztették az orosz nép között a nyers, felvagdalt, fűszeres húst (későbbi tatár beefsteak), amely végül a német kereskedővárosokba is eljutott. Sőt, egyes források szerint már az egyiptomiak is ismerték a fasírtszerű húspogácsákat.

A hamburger alapjául szolgáló szendvics John Montagu, Sandwich grófjának nevéhez köthető, aki kenyerek közé helyezve ette a húst. Németországban és Ausztriában már nem kenyereket, hanem zsemléket használtak erre a célra. A 19. században megindult kivándorlási hullámmal költözött át az étel Európából Amerikába. Hamburg az egyik legforgalmasabb kikötő volt ez idő tájt, ahonnan a kivándorlók elindultak az Újvilágba, így innen kapta a nevét is a cikkünk ikonikus főszereplője.

 | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

Az étel kezdetben Hamburg steak néven volt közismert. New Yorkban a század közepétől már felszolgálták a fűszeres, füstölt darált húst, amelyet kenyérrel, hagymával tálaltak. Vásárok, kirakodók közkedvelt étele lett, ám csak egy helyben lehetett fogyasztani, pedig a vurstliba kilátogató vendégek szívesen fogták volna a kezükben, hogy közben nyugodtan nézelődhessenek. Felismerve mindezt, egy szakács (akinek neve a mai napig nem tisztázott) lapítani kezdte a húspogácsákat, és úgy illesztette a kenyerek közé. A ma hamburgernek nevezett étel népszerűsége különösen a gazdasági világválság idején nőtt meg ugrásszerűen, amikor is csupán 5 centet kóstált. A mára mindenhol fellelhető gyorsétteremlánc, a McDonald’s hamar felismerte a hamburgerben rejlő lehetőséget, így a kezdeti hot dog árusítás után áttért ezen ételekre is. 1955-ben meg is nyitották hamburgert is árusító első éttermüket Chicagóban.

Mára a hamburger nemcsak marha húsból készülhet, lehet fish burger (halból), veggie burger (zöldségekből készült húspogácsából) vagy chicken burger (csirkéből), így a burger kifejezés több lehetőséget is rejt magában. Bár nem tartozik a legegészségesebb ételek közé, ez elsősorban sós és olajos voltának köszönhető, nem beszélve a gyorséttermi menükben hozzájuk járó olajos sült krumpliról és cukros üdítőkről. A hamburger viszonylagos rossz hírnevét elsősorban nekik köszönheti. Kellő odafigyeléssel azonban, akár egészséges étel válhat belőle, a megfelelő alapanyagok kiválasztása azonban nélkülözhetetlen.

author avatar
Éva Benke
Hirdetés: