Hirdetés:

A lilahagymalekvár az a feltét, amellyel elsőként a hamburgerben ismerkedtünk meg, pedig nem csak a burgerhez, hanem tényleg sok mindenhez passzol. 

A lilahagymalekvár megosztó csemege, tipikusan olyan, amelyet egyesek ki nem állhatnak, mások pedig ódákat zengenek róla. Mi egyértelműen az utóbbi csapatot erősítjük, elsősorban azért, mert ez a lekvár szerintünk bármilyen húst vagy zöldséget képes feldobni, a sajtokhoz kifejezetten jól passzol, a hamburgerbe pedig egyenesen kötelező elem.

A balzsamecet és a barnacukor kötelező eleme a lilhagymalekvár receptjének, s bár a fűszerekkel lehet variálni – van aki például kakukkfüvet is rak bele -, mi nem gondoltuk túl, és maradtunk a sónál és a borsnál. A lekvár légmentesen lezárva akár 2 hétig eláll, de ha már felbontottuk, akkor érdemes hamar elfogyasztani – bár nem hinnénk, hogy ez bárkinek gondja okozna.

Az egyszerre édes, sós, savanyú és pikáns hagymalekvár elkészítéséhez bár számtalan recept létezik, miközben a neten kutakodtunk, a lentebb leírt recept nyerte el leginkább a tetszésünket.

lilahagymalekvár
Forrás: Tastealotte

Hozzávalók

2-3 fej lilahagyma
szükség szerint étolaj
ízlés szerint bors
1-2 csipet barna cukor/méz
ízlés szerint só
ízlés szerint balzsamecet

A hagymát felaprítjuk, majd olajon megdinszteljük, utána pedig sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük.

Hozzáadjuk a barna cukrot vagy mézet, pici vizet és puhára pároljuk, majd hozzáadjuk a balzsamecetet és készre főzzük.

Hidegen és melegen egyaránt fogyasztható.

Jó étvágyat kívánunk hozzá.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Hirdetes:
Vájling.hu Webáruház