Az amerikai palacsinta már önmagában is nagyon finom, de a sütőtökös verzió egyenesen mennyei, vétek lenne nem kipróbálni.  

Az imádnivaló pufi palacsinta mindenki kedvence, ráadásul villámgyorsan megvan, és sütőtökös verzióban is létezik. Ebben a változatban a sütőtök mellett a fahéj, a gyömbér és a szegfűszeg kapja a főszerepet, de érdemes kísérletezni más fűszerekkel is, és minél több féle formában az asztalra varázsolni.

Sütőtökös amerikai palacsinta 

200 g sütőtök (sült, pürésített)
2 db tojás
2 evőkanál cukor1 csipet
1 csipet
1 csipet fahéj
1 késhegynyi őrölt gyömbér
1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
0.5 csomag sütőpor
300 g liszt
5 dl tej
4 evőkanál margarin (olvasztott)szükség szerint
margarin a sütéshez

A megsült sütőtököt villával összenyomkodjuk, pürésítjük.

A tojásokat elkeverjük a cukorral, sóval, olvasztott margarinnal és a sütőtökkel.

A liszthez hozzáadjuk a sütőport, a fahéjat, a szegfűszeget és a gyömbért, majd átforgatjuk és a tojásos masszába keverjük.

A tejet fokozatosan hozzáadagolva csomómentes, sűrű masszává keverjük.

Egy palacsintasütőben margarint forrósítunk, majd a masszából egy kisméretű kanállal merünk a közepére.

Mindkét oldalát kb. 1.5 percig sütjük. (Akkor jó, ha aranybarna lesz mindkét oldala.) Gyümölccsel, vajjal vagy juharsziruppal is tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

author avatar
Éva Benke
Hirdetés: