Hirdetés:

Egy nagy tányér forró kukoricakrémleves remekül tud esni, fűszeres és krémes, és a legjobb benne, hogy fagyasztott kukoricából 30 perc alatt összedobhatjuk. 

A kukoricát legtöbbször nyáron, a csőről lerágcsálva fogyasztjuk, pedig az édes kukoricaszemekből számtalan ízletes ételt készíthetünk. Konzerves és fagyasztott formában ráadásul egész évben kapható a szupermarketekben, így semmi akadálya annak, hogy a hidegebb évszakokban is az asztalra kerüljön.

Fagyasztott kukoricából mindössze 30 perc alatt elkészül az isteni krémleves, amelyet különösebben főzni sem kell, és olyan laktató, hogy könnyed vacsorának is megállja a helyét.

Kukoricakrémleves

500 g csemegekukorica (fagyasztott vagy konzerv is lehet)
2 ek vaj
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 dl zöldségalaplé
2 dl tejszín
1 ek liszt
só, bors
tálaláshoz néhány szem kukorica

Egy serpenyőben vajat hevítünk, majd rádobjuk az apró kockára vágott hagymát és a zúzott fokhagymát.

Hozzáadjuk a kukoricát, majd 3-4 percig főzzük. Megszórjuk a liszttel majd, alaposan elkeverjük.

Felöntjük az alaplével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd felforraljuk.

Lehúzzuk a tűzről, majd botmixer segítségével krémesre turmixoljuk.

Ezután visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a tejszínt, majd hagyjuk ismét felforrni. Megkóstoljuk, ha szükséges sózzuk, borsozzuk.

Ha felforrt, levesszük a tűzről, majd megszórjuk a levesbetétnek félretett kukoricaszemekkel. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Hirdetes:
Vájling.hu Webáruház