Köretként, de akár önmagában is kiváló a csőben sült brokkoli, amit az alaprecepten túl kedvünkre variálhatunk. 

A csőben sült fogásokban az a jó, hogy viszonylag kevés előkészülettel járnak, ráadásul húsos és zöldséges formában is ugyanolyan könnyen elkészíthetők. A csőben sült brokkoli sem kivétel ezek alól, lehet köret vagy egytálétel, a lényeg, hogy tömör, élénkzöld brokkolit válasszunk erre a célra és a mártással se spóroljunk.

Ha kicsit csavarnánk a dolgon, a brokkolirózsák mellé tegyünk egy kevés karfiolt is, a végeredmény így még laktatóbb és finomabb lesz.

Csőben sült brokkoli

  • 1 kg brokkoli
  • 1 l tej
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg liszt
  • 20 dkg trappista sajt
  • 10 dkg füstölt sajt
  • zsemlemorzsa
  • ételízesítő
  • bors

A brokkolit enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük.

Elkészítjük a besamel mártást: : a vajat megolvasztjuk, és simára keverjük liszttel, akárcsak mintha egy rántás alapot készítenénk. Ezt a masszát forró tejjel felöntjük, befűszerezzük és sűrűsödésig kb. 2 percig kis lángon főzzük.

A megfőtt brokkolit kiolajozott, zsemlemorzsával meghintett tűzálló tálba tesszük, majd megszórjuk a tetejét ételízesítővel, leöntjük a besamelmártással.

Közepes hőmérsékleten sütve 20-25 perc alatt elkészül. Akkor van kész, ha megpirult a teteje. Húsok mellé, de önálló köretként is nagyon finom. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

author avatar
Éva Benke
Hirdetés: