A Márton napi szokás egy újraéledő hagyomány, egyre többen tartják a hozzá köthető népszokásokat. De azt tudjuk-e, miért pont libát eszünk Márton napján, és, hogy ki volt Szent Márton?
A Szent Márton legenda
Szent Márton Pannóniában született püspök volt. 371-ben Mártont tours-i püspökké nevezték ki, ám ő tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elbújni a kényszerű kinevezése elől, ám a haszontalan libák elárulták őt gágogásukkal. Innen veszi történetünk kezdetét…
Márton napi népszokások nyomában
Márton napi libavacsora és Márton-pohara
Márton napján rendszeresek voltak a nagy lakomák, hiszen ez volt az utolsó ünnepnap a karácsony előtti negyven napos böjt előtt. Ki ne akart volna egy igazán jót enni, nem igaz? A lakmározásnak ráadásul az is kedvezett, hogy a hagyomány szerint ezen a napon nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni (máskülönben ez az állatok pusztulását hozta volna), így tényleg szabad volt az út egy nagy dínomdánomnak.
De, hogy miért liba került ilyenkor az asztalra? Az ok egészen praktikus, mivel a hízott libákat novemberre már le lehetett vágni, így a libaleves vagy libasült lila káposztával voltak a legnépszerűbbek ez idő tájt. Persze a finom vacsorát le is kell öblíteni “Márton-poharával”, amelyet a finom újborral meg is tettek. Ráadásul a részegségnek sem volt határ szabva, sőt minél többet ivott valaki a hagyomány szerint, annál több erőt gyűjtött magába. Úgy tartották: „A bornak szent Márton a bírája”.
Püspökfalat a papnak és az ajándékozás
Néhány helyen szokás volt, hogy a liba hátsó feléből küldtek egy falatot a papnak, amely a hangzatos püspökfalatja néven híresült el.
Ám, nem csak a pap kapott meglepetést, ugyanis Márton napján az ajándékozás is divat lett. Ilyenkor fizette meg ugyanis a gazda a pásztorainak az ún. “bélesadó” vagy “rétespénzt”. A pásztorok pedig cserébe egy többágú vesszőt adtak a gazdáiknak. Úgy tartották ahány ága van, annyit fial a disznó. A Dunántúlon az is hagyomány lett, hogy a pásztorok Márton napjának éjszakáján háztól házra járva mondtak köszöntőket, és mindezt úgy, hogy dús lombú nyírfavesszőt tartottak a kezükben.
Időjóslás
A sült liba mellcsontjából történt a jósolás, ha a csontja barna volt és rövid, akkor sáros telet vártak, míg a hosszú, fehér csont esetén pedig havas télre számítottak. A hagyomány szerint pedig: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” – ami annyit tesz, hogy éppen az aznapi időjárás ellenkezője várható. A néphit szerint, a Márton-napi eső után rendszerint fagy következett.
