Polenta

Egy korábbi cikkünkben már olvashattatok a polentáról azaz a puliszka olasz változatáról. De nevezhetjük málénak vagy mamaligának is. Tulajdonképpen mindegy is, hogyan hívjuk, ugyanarra gondolunk. A kukoricalisztből készült étel olcsó, laktató és egyben változatos is. A szegények eledeleként is emlegetett étket sokféleképpen elkészíthetjük.

Nézzünk pár polenta variációt, amelyeket biztos nem bánunk meg, ha elkészítünk!

Juhtúrós polenta

Hozzávalók:

  • 20 dkg juhtúró
  • 25 dkg kukoricadara
  • 10 dkg bacon
  • 2 ek tejföl
  • 1 l víz
  • ízlés szerint csípős paprika

Az 1 l vizet egy arra alkalmas lábosban felforraljuk, majd lassan hozzáöntjük a kukoricadarát. Folyamatosan kevergetjük, egészen addig amíg el nem válik az edény falától, és a szemek puhák nem lesznek. Ezt követően a felét egy tepsibe öntjük, majd juhtúrót rétegzünk rá. Ezután jöhet a kukoricakása másik fele, ezután pedig a tetejére szórjuk a kockára vágott bacont. Végül sütőben 200 fokon megsütjük, majd tejföllel és csípős paprikával tálaljuk! A végeredmény garantáltan isteni!

Paradicsomos polentagombócok

Hozzávalók:

  • 150 g kukoricadara
  • 5 dl víz
  • só ízlés szerint
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 400 g  konzerv paradicsom (hámozott, egész)
  • 10 dkg sárgarépa
  • ízlés szerint bors
  • oregánó ízlés szerint
  • 2 ek olívaolaj

A fent említett módon megfőzzük a kukoricadarát, majd lefedjük és fél óráig állni hagyjuk. Emellett 2 kisebb vöröshagymát felaprítunk és megdinsztelünk olívaolajon, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Ezután beleöntjük a paradicsomot, végül kevés borssal és oregánóval fűszerezzük. Hozzáadjuk a kis darabokra vágott sárgarépát, majd 10-15 percen keresztül főzzük. A polentából csinos kis gombócokat formálunk, majd a tányérra helyezve őket nyakon öntjük a paradicsomos mártásunkkal. És voilà kész is egy igazi olasz polenta!

Parmezános polenta erdei gombákkal

Hozzávalók:

  • 50 dkg kukoricadara
  • 15 dkg vaj
  • 6 dkg parmezán sajt
  • 15 dkg vargánya
  • 15 dkg rókagomba
  • 1 csokor friss petrezselyem
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 citrom
  • 6 dl víz vagy zöldségalaplé
  • 6 dl tej
  • bors

A forralt vízbe rakott kukoricát folyamatos kevergetések mellett főzzük, és amint sűrűsödik decinként hozzáöntjük a tejet. Ezt egészen addig ismételjük, míg puha nem lesz, míg végül hozzáadjuk a vajat és a parmezánt. Mindeközben egy serpenyőben a megolvasztott vajon megdinszteljük a vöröshagymát, majd rádobjuk a fokhagymát és az erdei gombákat. Sózunk, borsozunk, majd ha szükséges elforraljuk a gomba felesleges levét. Ha szeretnénk pikánssá tenni, bolondítsuk meg egy kis reszelt citromhéjjal a végeredményt! A polentát forrón kikanalzzuk egy tányérra, majd nyakon öntjük a gombás ragunkkal.

Jó étvágyat

 

author avatar
Éva Benke
Hirdetés: